Paulo Coelho – Brida

 

 Brida, a fiatal és gyönyörű ír nő az élet értelmét és az univerzum titkait kutatja. Találkozik egy bölcs férfival, aki megtanítja, hogyan győzze le a félelmeit, és egy érett nővel, aki megmutatja neki, hogyan táncoljon a világ rejtett dallamára. Mindketten meglátják a Bridában rejtőző különleges képességeket, de hagyják, hogy egyedül induljon felfedezőútjára. Brida igyekszik megismerni a sorsát, keresve a kényes egyensúlyt szerelmi kapcsolata és új, egyre inkább átlényegülő önmaga között.
A Brida gyönyörű és misztikus történet szerelemről és bátorságról, ami felfedi az Erósz spirituális és a spiritualitás erotikus oldalát is.

„Embernek lenni annyit tesz, hogy vannak kétségeink, és ennek ellenére is folytatjuk az utunkat.”

No, akkor uccu neki…

Lehet, hogy már velem vannak problémák, vagy lassan Coelho-csömöröm lesz, mert ez az 5. könyve amit olvastam az elmúlt bő másfél hónapban.

Nem mondom, hogy nem szerettem.

Nem mondom, hogy rossz volt…

De azt sem állítanám, hogy szerettem, és jó is volt.

Ez inkább egy naiv mese, ami – számomra – teljességgel szokatlan és idegen Coelho-tól.

Na de mit is tudunk…

Brida…

A maga 21 évével egy naiv vidéki kislány, aki miután felkerült a nagyvárosba, azt hitte már megélt mindent.

Egy nap azonban döntő lépésre szánja el magát.

Gondolataiból kiderül, hogy eddig is sok utat kezdett már meg az életében, de sorra fel is adta őket.

Felkeres egy magányos Mágust, aki egyetlen éjszaka alatt alapjaiban rengeti meg Brida világnézetét – pedig csak annyit tesz, hogy egy sötét erdőben, egyetlen éjszakára teljesen magára hagyja a lányt…

Lassan de biztosan az olvasó előtt is kibontakozik majd a Nap és a Hold Hagyományainak rejtélye.

A Mágus a Nap Hagyományának egyik felszentelt Mestere, aki már ezen az éjszakán felismeri azt a tényt, aminek jelentésével (és egyáltalán, a létezésével) Brida csak a könyv végén kerül tisztába.

A történet egyik, de valószínűleg a főhősnő és az olvasó szempontjából is legfontosabb vezérfonala a Másik Fél létezésének kérdése.

Ha ezt a történetet vesszük alapul, akkor…

Minden embernek valahol a világban él egy Másik Fele, akivel minden inkarnációban keresztezik egymás útját, beteljesítvén A SZERELMET.

A csavar abban rejlik, hogy egy embernek nem csak egy Másik Fele van…

Na mármost kedves Olvasó, ha elvesztetted a fonalat, az tök normális… én személy szerint legalább 10 oldalon keresztül próbáltam kibogozni a láthatatlan pamutgombolyag láthatatlan összegabalyodott szálait.

De visszatérve az eredeti eszmefuttatásomhoz… Brida ez után az éjszaka után otthagyja a Mágust, viszont megígéri neki, hogy egyszer még visszatér hozzá.

A lány a történetben két férfi között őrlődik, miközben próbálja elsajátítani a Hold Hagyományát és a boszorkányság fortélyait, választott mesterétől Wiccától.

Wicca hosszú és értelmetlennek tűnő gyakorlatok során felébreszti Brida „Adományát” (mivel az író szerint minden egyes embernek van egy adománya, egy, ha úgy tetszik „különös képessége”, azon 9 közül, amely olvasható Szent Pál korintusiakhoz írt első levelében.)

Miután Brida megismerte – pontosabban újra megismerte – az Adottságát, úgy dönt, visszatér a Mágushoz, hogy köszönetet mondjon neki, amiért anno elindította ezen az úton.

Néhány pohár bor után egy kellemesen hűs éjszakán sétálni indulnak, s a végén egy katartikus pillanatban Brida szeme is felnyílik – mindvégig lelkének Másik Fele egyengette útját.

„Félek a szerelemtől, mert olyan dolgok kapcsolódnak hozzá, amiket emberi ésszel nem lehet fölfogni: hatalmas a fénye, de az árnyéka megrémít.”

A szerelem kétélű fegyver, amellyel nem elég, ha mi magunk megtanulunk jól bánni.

Brida félelmei félelmei háttérbe szorítják kíváncsiságát a Világ és az Igaz Szerelem felé.

Fél a csalódástól, a megcsalatástól, az elhagyástól, és fél a magánytól – akár a kapcsolaton belül is.

Tegye fel a kezét, ki nem érzett még így mikor szerelmes volt?! Az érzelmek nem racionálisak, ennél fogva kiszámíthatatlanok…

Azonban Brida Az Utat járva ráébred arra, hogy ha nem éli meg ezeket a félelmeket, akkor az Igaz Szerelmet sem ismerheti meg soha.

Brida megtanulja Wiccától. hogyan hallja és értése meg a Világ Hangját, hogyan táncoljon annak Zenéjére és hogyan szabadítsa fel lelkét a teljes boldogsághoz.

Bár a lány a történet végén választásra szánja el magát élete két férfija között, a döntést mégsem ő maga hozza meg.

Mert miről ismerszik fel az Igaz Szerelem, ha nem arról, hogy önzetlen és önfeláldozó?

Szép, tényleg szép történet, nekem mégis hiányos kicsit.

Helyenként egy-egy apró dolgot akár 2 oldalon is ecsetel az író, de egy-egy fontosabb információt pedig csak épphogy megemlít, majd pontot tesz a mondat végére.

A szálakat a végén elvarratlanoknak érzem, nem teljesedett ki a történet, és összességében tényleg csalódtam benne…

„Soha ne felejts el!

Tudta, hogy ezt nem kell mondania. De valahogy mégis kimondta.”

By Lilith

Villámok idején X.

Elina hallott minden szót. Hallotta, ahogy a férfi könyörög neki, majd szerelmet vall. Ő is mondani akart valamit. Megsimogatni az arcát, hogy megnyugodjon. Meggyőzni, hogy le fog állni. Meg akarta mondani neki, hogy visszamegy hozzá és vele marad. El akarta mondani neki, hogy mennyire lenyűgözte már az első találkozásuk alkalmával, és hogy csak az első csókjukra tud gondolni. Be akarta vallani neki, hogy ő is szereti. Igen, döbbent rá a villámok ideje alatt, ő is szereti. De nem tudott megszólalni. A vihar mintha kiszívta volna a józan eszét, és valami dühös, gyilkos indulatot fecskendezett volna belé a villámokkal. Most pedig arra készül, hogy elpusztítsa a fogadót, minden lakójával együtt. Látta Bobbyt, ahogy rémülten kiabál, de az agya egyik része türelmetlenül üvöltött, hogy vele kezdje. A szeme sarkából látta, ahogy az apja, körülvéve testőrökkel, elégedetten nevet és tapsol a látványtól. Elina le akarta engedni a kezét, azt akarta, hogy vége legyen. De a lelke, az igazi természete felszínre került, és nem akart visszamászni a rejtekébe. Nem csak a lány feje felett dúlt háború, a lelke két része is ádáz harcot vívott egymással, és nagyon úgy tűnt, hogy nem a jó fog győzni. Ám ekkor valami váratlan történt.  

Draven elé lépett, és elállta az energiasugár útját. Elina egy pillanat alatt leengedte a kezét, és térdre rogyott. Egyik fele sem akarta bántani a férfit, az iránta érzett szerelme újra összeforrasztotta a kettészakadt bensőjét.

-         Elina! Istenem! Sajnálom! – Draven aggódva ölelte magához a lányt, aki erőtlenül lógott a karjaiban.

-         Jól… jól vagy? – Elinának nehezen jöttek a szavak, nagyon fáradtnak érezte magát. – Nem bántottalak?

-         Nem, édesem. Nem bántottál. Szeretlek! Már rég…

-         Tudom… hallottam… fehér a hajam? – döbbent meg a lány. Draven könnyes szemmel felnevetett.

-         Nekem tetszik. – Megcsókolta a homlokát, és riadtan fedezte fel, hogy a lány kezd kihűlni. – Fázol? Mindjárt beviszlek. – Elina ellökte magától.

-         Nem. Én csak… - köhögni kezdett, és fura ízt érzett a szájában. A földre köpött és nem igazán csodálkozott, amikor a zöld fű véres lett.

-         Elina?! Mi… istenem, ne csináld! Nem hagyhatsz el! – Draven magához szorította, Elina pedig érezte, hogy a könnye a homlokára hullik. Kibontakozott az ölelésből.

-         El kell… mondanom valamit….

-         Nem, kicsim. Ne beszélj! Elviszlek egy orvoshoz! Csak tarts ki! Mindjárt…

-         Draven, már késő… Hallgass meg… Én… azt akarom…- még több vért köhögött fel, de már nem volt ereje kiköpni. – Draven… szeretlek… Én tényleg… tényleg… szere…

A férfi érezte, hogy Elina végleg elhagyta. Fájdalmasan felordított, az eget pedig villám hasította ketté.

Draven egy utolsó csókot adott a lánynak, elbúcsúzva ezzel örökre, de furcsa dolog történt. Ahogy az ajkához ért, újból erős áramütés érte, de ezúttal nem repült át a fél mezőn. Összeforrt a lánnyal, közben pedig folyamatosan villám csapott le rá. A férfi érezte, ahogy Elina ereje átjárja, és feltöltődik energiával. Gonosz vigyorral fektette le a lányt a földre, és Harris felé fordult. A férfi rettegve lépett hátra, feltartotta maga elé a kezeit.

-         Én akartam mondani! Tényleg akartam mondani, hogyha megszakítod, belehal. De nem figyeltél rám! Te ölted meg! – Draven kinyújtotta a kezét, a testőrség pedig holtan esett össze. Az utolsó emberig. Harris ordítva próbált menekülni, de mindenütt halottak voltak.

-         Nem ölhetsz meg! Elina megharagudna rád! Ő nem engedné!

-         Elina meghalt! Már nem számít… Semmi sem számít, ha ő nincs velem! – Draven nem ölte meg a férfit, csak hatalmas erővel a falhoz vágta. Élvezte, ahogy Harris szenved. Meg akarta büntetni. Elvette tőle az egyetlen embert, aki valaha fontos volt neki. Most pedig megfizet érte.

-         Draven. Hagyd őt.

A vámpír azt hitte, hogy képzelődik, ám amikor a hang újból megszólalt, megállt.

-          Ki maga?  - Kezdte úgy érezni, hogy megbolondul.

-          Már hallottál rólam. Elinától.

-          Mrs. Higgins? – A nő felnevetett, az ég pedig vele együtt dörrent meg.

-          Ügyes fiú. Nem ölheted meg. Ő Elina apja.

-          Hidegen hagy. Megölte Őt. Bűnhődnie kell.

-          Te nem vagy gyilkos, Draven.

-          Majd meglátjuk! – A vámpír újra megindult, de a hang fenyegetően szólalt meg.

-          Így nem mentheted meg! – Draven hátranézett. Lehetséges lenne…

-          Igen, az. De nem ölheted meg.

-          Mit kell tennem?

-          Neked kell rájönnöd. Sajnálom… - A hang elhalványult, majd végleg megszűnt. Draven visszarohant Elinához. Szólongatta, magához ölelte, megcsókolta, de a lány mozdulatlan maradt. Újra felordított, ezúttal címezte is valakinek.

-          Hogyan? Hogyan menthetem meg? – Villám csapott le mellé, a fénye elvakította egy pillanatra. Ekkor beugrott neki. Látta, hogyan mentette meg Elina az őrt. Talán neki is sikerülhet…

Széttépte a lányon a pólót, majd tenyerét a csupasz mellkasára tette. A test megrázkódott, de a szív nem lépett működésbe.

-         Gyerünk, Elina! – Újra próbálkozott, ismét sikertelenül. Fájdalmában felordított, a környék visszhangozta a veszteségét. Újabb villám csapott le melléjük.

-         Ez az! Ennek működnie kell! – Az ég felé nyújtotta a kezét, a másikat pedig a lány szívére tette. Néhány másodperc múlva megérkezett a várt villám, végigszáguldott a testén, és egyenesen a lány szívében ért véget. Még egy villám következett, amikor pedig Elinához ért, a lány felsóhajtott. Draven legszívesebben felordított volna, de megszólalni sem mert.

-         Draven? – nézett rá Elina, hangja rekedt volt. Nem csoda, legalább fél órán keresztül halott volt. – Ez te voltál? Láttalak…

-         Hol láttál, édesem?

-         Én… azt hiszem, fentről. Fent voltam… valahol a felhők között. Láttam, ahogy próbálsz megmenteni… és láttam, amikor sikerült… és most itt vagyok. – A férfi magához ölelte, megcsókolta a feje búbját.

-         Soha többet ne csináld ezt velem!

-         Hogy voltál rá képes?

-         Most már több közös van bennünk, mint gondolnád. – Emelte fel mosolyogva a kezét Draven. Elina tágra nyílt szemmel nézte, majd felemelte a saját tenyerét. Szikrák pattogtak a bőrük között, pedig még egymáshoz sem értek.

-         Király. – Draven felsegítette a lányt a földről, a vihar pedig amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen távozott. Az eső elállt, az ég pedig kezdett kitisztulni, a Hold előtűnt a szürke felhők között.

-         Nem tetszik a szemed. – Mondta hirtelen Elina. Draven furcsán nézett rá, de aztán megértette.

-         Szerintem olyan, mint a tiéd. Viharszürke, benne tomboló háborúval?

-         Az enyém is? És a hajam még mindig…

-         Hófehér? Igen. – Draven nevetve megcsókolta a lányt, és kézen fogva sétáltak a fogadó felé. Harris még mindig rettegve lapult a falhoz.

-         Életben hagytad? – Bökött a férfi felé Elina.

-         Még megölhetem. – Vonta meg a vállát a vámpír.

-         Hagyd csak. Ez egy senki. – Elsétáltak Harris mellett, Bobby pedig könnyes szemmel fogadta őket.

-         Srácok, én nem tudom, hogy mi volt ez, de megmentettetek minket! Addig maradtok, amíg akartok. – Elina Draven-re nézett.

-         Szerinted? Maradunk?

-         Nem. Szerintem… irány Las Vegas! – Felkapta a lányt, és nevetve megcsókolta.

-         Hallottam Mrs. Higgins hangját! – újságolta boldogan a férfi. Elina felnevetett.

-         Tudtam, hogy őrült vagy. De ezért szeretlek!

Happy End

Köszönöm a figyelmet! 

By: Tessa