Plajbász firkász: Lost girl / Elveszett lány

Színes, kanadai krimisorozat, 42 perc, 2010 (16)

Rendező: John Fawcett, Steve DiMarco, Robert Lieberman, Paul Fox

Forgatókönyvíró: M.A. Lovretta

Operatőr: David Greene

Executive producer: Peter Mohan

Látványtervező: Ian Brock

Vágó: Teresa Hannigan

Szereposztás: Lisa Parasyn

Szereplő(k):

Anna Silk (Bo)

Kris Holden-Ried (Dyson)

Ksenia Solo (Kenzi)

Richard Howland (Trick)

K.C. Collins (Hale detektív)

Zoie Palmer (Lauren)

Tartalom:

Bo egy szukkubusz, vagyis emberi életerővel táplálkozó természetfeletti lény, akinek áldozatai gyakran életüket vesztik a démoni csókoktól. Ezért amikor Bo rájön, kiktől származik és miféle képességek birtokában van, fellázad, elhagyja a szukkubusz közösséget. Rejtélyes elődeinek kutatásába kezd, és a gyengék védelmére kel.

Elöljáróban annyit, hogy a tartalom három mondatából egy abszolút nem igaz a sorozatra. A lényeg röviden, hogy adott egy szexi hősnő, aki nem mindennapi teremtés: szukkubus, aki az emberek életerejét egy csók által elvéve marad életben. Izgalmasan indul az első rész, megismerkedünk minden szereplővel, és kirajzolódik a főszál. Az első évad mindössze 13 részes, a részek azonban külön-külön hozzák a maguk színvonalát. Egyedül a fináléban csalódtam, de ne ugorjunk

ennyire előre.

Mit tesz egy lány, ha élete első szerelmét az együtt töltött éjszaka után holtan találja? Természetesen elmenekül. Így tett Bo is, aki közel 10 éves menekülés után összefut Kenzivel, a hóbortos, önjelölt bajkeverővel, akivel furcsa mód hamar összebarátkozik. Ám nem mindenki nézi jó szemmel Bo feltűnését.

Nemsokára megjelenik a Fae, a természetfeletti lények közössége, és megismerjük a két oldal vezetőjét is. Egy próba során kényszerítik Bo-t, hogy válasszon a világos vagy a sötét oldal között, a lánynak azonban más tervei vannak. Megtagadja mindkét oldalt, és az emberek mellé áll.

Az alaptörténet kellően újszerű és figyelemfelkeltő, a szereplők pedig épp annyira őrültek, amennyi megragadja a néző figyelmét. Az évad folyamán minden karakter jelentős változáson megy keresztül, hol pozitív, hol negatív irányba, de mindegyik szükséges, ha tovább akarjuk vinni a szálat.

A színészek nekem személy szerint nagyon tetszettek, ügyesen megoldották a nekik szánt szerepet.

A hangulattal nem volt különösebb gond, ha bejön a misztikus, természetfeletti szál, biztos, hogy tetszeni fog. A zenék viszont tökéletesen passzoltak az adott jelenethez, érzésekhez.

Szerelem terén sincs szégyellni valója a sorozatnak, egy rendhagyó édeshármas bontakozik ki a szemünk előtt. Bo belezúg az őt védő vérfarkasba, de közeledni kezd a szintén segítségére siető, csinos doktornőbe. Ez már önmagában elég sok konfliktust szül, amit tetéz még az a tény, hogy a doki történetesen ember, és a világos Fae vezetőjének tulajdona.

Dyson, a vérfarkas természetesen nehezen viselni, ha hozzányúlnak a dolgaihoz, Bo pedig végül választásra kényszerül, ami egy titok kiderülésének köszönhetően mégsem lesz annyira kényszer. Dyson szerepére szerintem jobb embert nem is találhattak volna. Kris Holden-Ried nem tipikus szépfiú, mégis karakteres arca és játéka van, amitől tényleg elhiszed, hogy ott mélyen, a bensőjében egy vadállat lakozik, amit csak egy hajszál választ el attól, hogy kitörjön. A végén pedig azon veszed észre magad, hogy alig várod, hogy megtörténjen…

Ami esetleg negatívként szerepelhetne egyeseknél, az az erotikával átitatott légkör. Bo meglehetősen szabadelvű, nem igazán számít neki, hogy nő, férfi, vagy egyáltalán ember az illető. Volt pár pillanat, amikor már nekem is sok volt a túlfűtött részből, de még nem volt zavaró, el lehet viselni.