Paulo Coelho – Brida

 

 Brida, a fiatal és gyönyörű ír nő az élet értelmét és az univerzum titkait kutatja. Találkozik egy bölcs férfival, aki megtanítja, hogyan győzze le a félelmeit, és egy érett nővel, aki megmutatja neki, hogyan táncoljon a világ rejtett dallamára. Mindketten meglátják a Bridában rejtőző különleges képességeket, de hagyják, hogy egyedül induljon felfedezőútjára. Brida igyekszik megismerni a sorsát, keresve a kényes egyensúlyt szerelmi kapcsolata és új, egyre inkább átlényegülő önmaga között.
A Brida gyönyörű és misztikus történet szerelemről és bátorságról, ami felfedi az Erósz spirituális és a spiritualitás erotikus oldalát is.

„Embernek lenni annyit tesz, hogy vannak kétségeink, és ennek ellenére is folytatjuk az utunkat.”

No, akkor uccu neki…

Lehet, hogy már velem vannak problémák, vagy lassan Coelho-csömöröm lesz, mert ez az 5. könyve amit olvastam az elmúlt bő másfél hónapban.

Nem mondom, hogy nem szerettem.

Nem mondom, hogy rossz volt…

De azt sem állítanám, hogy szerettem, és jó is volt.

Ez inkább egy naiv mese, ami – számomra – teljességgel szokatlan és idegen Coelho-tól.

Na de mit is tudunk…

Brida…

A maga 21 évével egy naiv vidéki kislány, aki miután felkerült a nagyvárosba, azt hitte már megélt mindent.

Egy nap azonban döntő lépésre szánja el magát.

Gondolataiból kiderül, hogy eddig is sok utat kezdett már meg az életében, de sorra fel is adta őket.

Felkeres egy magányos Mágust, aki egyetlen éjszaka alatt alapjaiban rengeti meg Brida világnézetét – pedig csak annyit tesz, hogy egy sötét erdőben, egyetlen éjszakára teljesen magára hagyja a lányt…

Lassan de biztosan az olvasó előtt is kibontakozik majd a Nap és a Hold Hagyományainak rejtélye.

A Mágus a Nap Hagyományának egyik felszentelt Mestere, aki már ezen az éjszakán felismeri azt a tényt, aminek jelentésével (és egyáltalán, a létezésével) Brida csak a könyv végén kerül tisztába.

A történet egyik, de valószínűleg a főhősnő és az olvasó szempontjából is legfontosabb vezérfonala a Másik Fél létezésének kérdése.

Ha ezt a történetet vesszük alapul, akkor…

Minden embernek valahol a világban él egy Másik Fele, akivel minden inkarnációban keresztezik egymás útját, beteljesítvén A SZERELMET.

A csavar abban rejlik, hogy egy embernek nem csak egy Másik Fele van…

Na mármost kedves Olvasó, ha elvesztetted a fonalat, az tök normális… én személy szerint legalább 10 oldalon keresztül próbáltam kibogozni a láthatatlan pamutgombolyag láthatatlan összegabalyodott szálait.

De visszatérve az eredeti eszmefuttatásomhoz… Brida ez után az éjszaka után otthagyja a Mágust, viszont megígéri neki, hogy egyszer még visszatér hozzá.

A lány a történetben két férfi között őrlődik, miközben próbálja elsajátítani a Hold Hagyományát és a boszorkányság fortélyait, választott mesterétől Wiccától.

Wicca hosszú és értelmetlennek tűnő gyakorlatok során felébreszti Brida „Adományát” (mivel az író szerint minden egyes embernek van egy adománya, egy, ha úgy tetszik „különös képessége”, azon 9 közül, amely olvasható Szent Pál korintusiakhoz írt első levelében.)

Miután Brida megismerte – pontosabban újra megismerte – az Adottságát, úgy dönt, visszatér a Mágushoz, hogy köszönetet mondjon neki, amiért anno elindította ezen az úton.

Néhány pohár bor után egy kellemesen hűs éjszakán sétálni indulnak, s a végén egy katartikus pillanatban Brida szeme is felnyílik – mindvégig lelkének Másik Fele egyengette útját.

„Félek a szerelemtől, mert olyan dolgok kapcsolódnak hozzá, amiket emberi ésszel nem lehet fölfogni: hatalmas a fénye, de az árnyéka megrémít.”

A szerelem kétélű fegyver, amellyel nem elég, ha mi magunk megtanulunk jól bánni.

Brida félelmei félelmei háttérbe szorítják kíváncsiságát a Világ és az Igaz Szerelem felé.

Fél a csalódástól, a megcsalatástól, az elhagyástól, és fél a magánytól – akár a kapcsolaton belül is.

Tegye fel a kezét, ki nem érzett még így mikor szerelmes volt?! Az érzelmek nem racionálisak, ennél fogva kiszámíthatatlanok…

Azonban Brida Az Utat járva ráébred arra, hogy ha nem éli meg ezeket a félelmeket, akkor az Igaz Szerelmet sem ismerheti meg soha.

Brida megtanulja Wiccától. hogyan hallja és értése meg a Világ Hangját, hogyan táncoljon annak Zenéjére és hogyan szabadítsa fel lelkét a teljes boldogsághoz.

Bár a lány a történet végén választásra szánja el magát élete két férfija között, a döntést mégsem ő maga hozza meg.

Mert miről ismerszik fel az Igaz Szerelem, ha nem arról, hogy önzetlen és önfeláldozó?

Szép, tényleg szép történet, nekem mégis hiányos kicsit.

Helyenként egy-egy apró dolgot akár 2 oldalon is ecsetel az író, de egy-egy fontosabb információt pedig csak épphogy megemlít, majd pontot tesz a mondat végére.

A szálakat a végén elvarratlanoknak érzem, nem teljesedett ki a történet, és összességében tényleg csalódtam benne…

„Soha ne felejts el!

Tudta, hogy ezt nem kell mondania. De valahogy mégis kimondta.”

By Lilith