Villámok idején II.

Egy újabb elhaló kiáltás után teljes erejéből rohanni kezdett. Amikor úgy gondolta, hogy nagyjából jó helyen van, megállt, és az árnyékban közelített egy sikátor felé. Óvatosan kilesett a fal mögül, és legnagyobb megdöbbenésére egy ölelkező párt talált. A lány teljesen a falhoz préselődött a férfi hatalmas teste miatt, de úgy tűnt, egyáltalán nem bánja. Hevesen csókolóztak, a lány pedig kiejtette a kezéből a táskáját. Elina jobban megnézte, és majdnem felkiáltott. Ezt a lányt mentette ki az előbb a bunkók karmai közül. Ezek szerint mégsem olyan elveszett. A férfi felemelte a fejét, Elina pedig azt az alakot ismerte fel benne, akinek a lépcsőfordulóban nekiment. A lány oldalra hajtotta a fejét, a férfi pedig felmordult, és lecsapott a nyakára. A lány halkan sikkantott egyet, minden bizonnyal az élvezettől. Elina valamiért mégis furcsának találta az egész jelenetet. Lassan közelebb lopódzott, a férfi zsebéből pedig kilógott egy kulcscsomó, rajta egy hatalmas, 13-as szám. Elina elvigyorodott, majd olyan halkan, ahogy érkezett, távozott. Futva tette meg a távot a fogadóig, a portásnak is elfelejtett köszönni. Felrohant a szobájába, és a táskájából egy hajcsatot halászott ki. A felszerelését mégsem kaphatta elő, az túl feltűnő lenne. Kilépett az ajtón, és mintha mi sem történt volna, a szemköztihez lépett. Pár pillanat múlva már nyílt is az ajtó, és gyorsan bezárta maga mögött.

-    Azta…. – szakadt ki belőle az első gondolata. Az ablakok mindenhol plédekkel, törölközőkkel és takarókkal volt letakarva. Elina lassan végigjárta a szobát, 

bekukkantott a fürdőbe, majd a szekrény felé vette az irányt. Kinyitotta, de semmi. Teljesen átlagos. Leült az ágyra, és valami furcsaságot keresett. Kell lennie valaminek. Odament a hűtőhöz, és egy laza mozdulattal kinyitotta. És lefagyottan nézte a tartalmát. A polc teljesen üres volt, leszámítva egy üveget, benne valami különös folyadékkal. Elina kivette, és meglötyögtette az üveget. Sűrű anyag, az biztos. És vörös. Mint…

-    Mit keresel itt? – Hirtelen elejtette az üveget, ami apró darabokra tört szét a padlón. Megfordult, és a fekete hajú férfi állt vele szemben, keze ökölbe szorult a teste mellett.

-    Én… - Frappáns válasz. A francba! Mindig olyan határozott volt, a félistennek itt előtte meg nem tud mit mondani. Megtámaszkodott a hűtőben, és elcsukló hangon válaszolt.

-    Ez… nem az én szobám. Én… - vihogás – asszem eltévedtem. – Újabb kacaj. – Pedig nyitotta a kulcsom az ajtódat. Ez nem lehet véletlen. – Sejtelmesen a férfire mosolygott, majd dülöngélve közelebb lépett hozzá. Megtámaszkodott a mellkasában, és végigsimította a hátát.

-    Benne vagy, édes? – búgta mély hangon, és csak reménykedett, hogy a pasi elutasítsa. Szerencséjére a férfi elkapta a csuklóját, és ellökte magától.

-    Takarodj innen! Most! – kiáltott rá a férfi. Elina dühbe gurult, kihúzta magát, és úgy válaszolt.

-    Vegyél vissza, édes. Nem kell erőszakoskodni! Bocs a piád miatt. Majd veszek másikat. – A férfi megmerevedett, csak ekkor vette észre a széttört üveget a padlón.

-    Mit műveltél, te semmirekellő ember?! – Elina visszafordult az ajtóban.

-    Ezt nem kellett volna… - A férfi felé lendült, és egy jobb horoggal indított. A férfi megszédült, de a következő ütésnél elkapta Elina csuklóját, és a földre rántotta. Egy mély morgással rávetette magát, a lány azonban a lábával hátradobta. Megpróbált felállni, de a férfi megragadta a bokáját, és ismét a földre rántotta. Elina hátrarúgott, a férfi fájdalmas nyögéséből ítélve pont orron találta. Arrébb kúszott, de egy hatalmas tenyér a fenekébe markolt. Elina próbált nem tudomást venni az egyre erősödő vágyáról, és teljes erejéből mászott előre. Amikor már úgy érezte, hogy nem bírja tovább, hirtelen szembefordult a férfival, nekirontott, és a földre döntötte. Ráült a csípőjére, széttépte az ingjét, amit a férfi döbbenten nézett, majd egy ádáz vigyorral lehúzta a kesztyűjét.

-    Te akartad, nagyfiú! – Mindkét kezét a férfi mellkasára rakta, akin átszáguldott a villámok ereje. 

A férfi teste görcsbe rándult a hirtelen jött energiahullámtól, a szemébe pedig fájdalom költözött. Elina azonban valami egészen mást érzett. A férfi szíve… dobogott. Dobogni kezdett. Az ő hatására. Elvette a kezét, és döbbenten nézte a férfi arcát, amire eufórikus öröm, megnyugvás ült ki. Tengerkék szeme ragyogott, majd az öröm egy pillanat alatt átcsapott valami másba, ahogy meglátta a lányt. Elina még mindig azon törte a fejét, hogy a férfi hogy élhette túl, amikor a férfi magához rántotta, és megcsókolta. A lány teste lángra lobbant, minden porcikáját átjárta a vágy ez után a különös férfi után, és visszacsókolt. A férfi felmordult, megfogta a derekát, és villámgyorsan helyet cseréltek. Szétfeszítette Elina lábát, a csípőjét pedig a lányéhoz préselte. Elina belenyögött a férfi szájába, amikor megérezte a merev férfiasságát. Teljesen belefelejtkezett a csókba, ám amikor a férfi keze a nadrágja fűzőjénél matatott, egy csapásra észhez tért. Lerúgta magáról a férfit, aki először csalódottan felmordult, majd megrázta a fejét, és lihegve az ágyhoz hátrált.

-    Ez meg mi volt? – nézett fel a lányra. Szemében már nyoma sem volt fájdalomnak, örömnek vagy vágynak. Csak a puszta gyűlölet és harag maradt. Elina dühösen dobbantott egyet.

-    Egy csók, barom! – majd bevágta maga mögött az ajtót, és átrohant a szobájába, 

egyenesen a fürdőbe.  Magára zárta az ajtót, megengedte a vizet, és leült a hideg földre. Kintről mintha mozgolódást hallott volna, de senki sem ment be a szobájába. Felhúzta a térdét, majd átkulcsolta a karjával, és csak bámulta a fehér csempét. Ismét egy emlék úszott lelki szemei elé, ő pedig lehunyt szemmel fogadta a múlt eseményeit.

Elina 14 éves volt, és mint minden korabeli lányt, őt is érdekelni kezdték a fiúk. Pontosabban egy fiú. Mark Webbs. Mindig az ablakból figyelte, ahogy kijön az iskolából, találkozik a barátaival, majd együtt lemennek a játszótérre kosarazni. Elina is szeretett volna menni, de persze Mrs. Higgins megtiltotta. Neki más dolga volt… Egyik nap, ismét az ablakból figyelte a fiút, amikor szokatlan dolog történt. Mark egyedül ült az egyik padon, a barátai pedig köszöntek neki, és elmentek mellette. Elina alig bírta megállni, hogy ne menjen ki, és vigasztalja meg. Mark azonban nem maradt sokáig egyedül. Egy hosszú, szőke hajú lány lépett elé, Mark pedig hatalmas mosollyal fogadta. Előbányászott valamit a zsebéből, és a lánynak adta. Elina nem látta pontosan, hogy mi az, de úgy sejtette, hogy egy tábla csokoládé. A lány megörült, elrakta a csokit, és leült Mark mellé. Megfogták egymás kezét, és beszélgetni kezdtek. Elina arcán egy könnycsepp gördült le. Ekkor döbbent rá, hogy neki sosem lesz fiúja. Sosem lesz egy olyan férfi az életében, aki megfogja a kezét, csokit hoz neki, letörli a könnyeit vagy megnevetteti. Önsajnálatából Mrs. Higgins hangja billentette ki, leereszkedett a kézenállásból, letörölte a könnyeit, és megragadta a kötelet, ami a plafonra volt erősítve…

Elina kinyitotta a szemét, de alig látott valamit a fürdőt ellepő gőztől. Levetkőzött, és beállt a zuhany alá. A haját is bevizezte, de csak állt egy helyben, és élvezte, ahogy a forró víz végigfolyik a testén, majd mosolyogni kezdett. Hát mégis megvolt élete első csókja…

Úgy fél óráig állhatott a zuhany alatt, majd összeszedte magát, megtörölközött, magára csavarta és kilépett a fürdőből. Majdnem felsikított az elé táruló látványtól. A férfi az ajtóban állt, a kilincs pedig ki volt tépve a helyéről. Nem ment beljebb, mert a szoba érintetlen volt. Elina szorosabban magára húzta a törölközőt, és a férfi elé állt, de csak annyira, hogy ne kelljen kiabálnia neki.

-    Ugye tudod, hogy ezt te fizeted? – mutatott az ajtóra. A férfi megrántotta a vállát, 

de még mindig nem ment be. Elina agyán átsuhant… hogy talán nem is tud. Mintha egy gát lenne az ajtóban, amit képtelen átlépni. A lány elsápadt, és lerogyott az ágyra. Lassan kezdett összeállni a kép. A lesötétített ablakok, a fura, vörös folyadék, a jelenet a sikátorban, és maga a férfi. Utóbbi kihúzta magát, és bólintott, ahogy Elinába villámként csapott a felismerés, majd szinte kirobbant belőle.

-    Te is más vagy! – A férfi felhúzta a szemöldökét. Nem egészen erre számított, de amikor a lány elkezdett nevetni, dühös lett.

-    Én tudom, hogy mi vagyok. Most Te jössz! Mi volt ez az előbb? Mintha…

-    Villám? – húzta fel a lábát a lány az ágyra. A férfi bólintott, Elina pedig megvonta a vállát.

-    Ez vagyok én. Villámkisasszony. Te pedig… nem tudsz bejönni, ugye? – hajolt közelebb.

-    Nem. Kivéve, ha behívsz. – A férfi nekidőlt az ajtófélfának, és várta a bebocsájtást.

-    Ugye tudod, hogy ez nem fog megtörténni? – vigyorgott még mindig törölközőben Elina.

-    Sejtettem. Hogy hívnak?

-    Elina.

-    Én Draven vagyok. És, mint rájöttél, egy… - Elina felugrott az ágyról, a törölköző pedig lejjebb csúszott, mint illene.

-    Ki ne mondd! – kiáltott rá a férfire, de az csak bámulta, és halkan morgott. Elina fülig pirult, és megigazította a törölközőt.

-    Talán kényelmesebb lenne, ha behívnál. 

-    Felejtsd el! Tudod, mit? Inkább menj vissza a szobádba. Elég bonyolult az életem nélküled is. – Odalépett az ajtóhoz, és becsukta a döbbent férfi előtt. Visszasétált a szekrényhez, de mivel Draven kitépte a kilincset, az ajtó magától kinyílt, Draven pedig vigyorogva biccentett neki. Elina a szemét forgatta, összepakolt magának pár ruhát, és bevonult a fürdőbe. Pár perc múlva bőrszerelésben lépett ki, Draven pedig felmordult.

-    Mi van? – A férfi megrázta a fejét, Elina pedig elé állt, nagy levegőt vett, majd kimondta azt a három szót, amit minden egyes sejtje üvöltve követelt.

-    Nem jössz be? – Draven meghajolt, és belépett az ajtón. Megállt a lány előtt, Elina viszont lassan hátrébb lépett.

-    A helyedben vigyáznék magamra.

-    De nem vagy a helyemben. – Az óceán kék szempár még mindig őt fürkészte, a lány pedig zavartan köhintett egyet.

-    Miért is akartál bejönni? – Draven megrázta a fejét, és ellépett Elinától.

-    Nem is tudom… ez miattad van?

-    Micsoda? – Elina lehuppant az ágyra.

-    Bocs az ajtóért. Majd én intézkedek!

-    Okééé…. – Ha a pasi valamiről nem akar beszélni, akkor maradjon is így. Minél kevesebbet tud, annál jobb.

-    Addig viszont nálam fogsz lakni. – Nem kérés. Kijelentés. Elina legyűrte magában a vágyat, hogy egyből rávágja az igent, és kihúzta magát.

-    Nem. Megcsináltatod az ajtót, még a holnapi nap folyamán, és ennyi. Közünk sem lesz többet egymáshoz. – A férfi újra felmordult, Elina pedig összerezzent.

-    Nincs apelláta! Fogd a holmidat és gyere!

-    Azt mondtam, nem! – Minden egyes szót kihangsúlyozott, hogy a férfi pontosan megértse. Draven szinte már vicsorgott, úgy közelített a lány felé, Elina pedig megcsodálhatta a férfi egyre növő szemfogát.

Elina nagyot nyelt, miközben a hatalmas férfi fölé tornyosult. Halkan morgott, közben egy pillanatra sem vette le a szemét a lányról.

-    Ne mondj nekem ellent… - Hangja lágyan csengett, teljes ellentétben állt arckifejezésével.

-    Miért fontos neked ez? Nem is ismersz… - Elina hangja elcsuklott, a férfi tekintete megbabonázta, és egyre közelebb vonzotta hozzá. Amikor már majdnem összeért a szájuk, Draven félrenézett.

-    Csak úgy. Jössz? Úgysem fogják megcsinálni ma este, nálam pedig biztonságban leszel. – Elina majdnem felnevetett. Biztonságban egy… Te jó ég! Még rágondolni sem tudott.

-    Meg tudom védeni magam! – Emelte fel kesztyűs kezét. Draven szemében csalódottság tükröződött, Elina pedig gyorsan hozzátette. – De ha ragaszkodsz hozzá…

A férfi alig láthatóan megkönnyebbült, bólintott és előrement a szobájába. Elina körbenézett, hogy mit vigyen magával, végül egy takaró és egy kispárna mellett döntött. A cuccokkal átvonult a szemközti szobába, ahol már nyoma sem volt az iménti dulakodásnak. A törött üveg is eltűnt a földről, csak úgy, mint a vér. Elina megdermedt az ajtóban. Tényleg egy vámpírnál tölti az éjszaka hátralevő részét? Egy vámpírnál. Vámpír. Gondolatban ízlelgette a szót. Miközben elmélázott, Draven jött ki a fürdőből és elvette a lánytól a holmijait. Szépen lepakolta az ágyra őket, a saját párnáját pedig az ágy elé dobta.

-    Ott fogsz aludni? – lépett beljebb Elina.

-    Aludhatok veled is. – Vigyorgott rá pimaszul Draven. 

-    Nem, kössz. – Ledobta magát a hatalmas ágyra, és úgy látta, az övé kisebb. Hátradőlt, kinyújtotta oldalra a karját, hogy leellenőrizze, Draven pedig a szekrénynek dőlve figyelte a ténykedését.

-    Elég kényelmes lesz? Vagy hozassak egy nagyobbat?

-    Szállj le rólam! – Oldalra fordult, magára rántotta a takarót, és lehunyta a szemét. Draven a szemét forgatta, lekapcsolta a villanyt, és leült a párnája mellé. Elina halványan látta a férfi körvonalait, ahogy az ágy előtt ül, és felült az ágyon.

-    Most mi van?

-    Semmi. Miért?

-    Nem alszol?

-    De, majd fogok. – Elina megvonta a vállát, és visszafeküdt. Párszor körbefordult, majd hanyatt fekve a plafont bámulta. Draven mély hangja törte meg a csendet.

-    Mióta van ez a képességed? – A lány dühösen fújt egyet.

-    Jó éjt!

-    Nem akarsz róla beszélni? – Elina felült az ágyon, felkapta a párnáját és a takarót, és elbotorkált az ajtóig. Mikor nagyjából odaért, beleütközött valamibe. Valami hatalmasba. A férfi lehelete az arcát csiklandozta.

-    Hova készülsz? – A hangja közvetlenül a lány fülénél csendült meg, de nem ért a bőréhez. Végigsiklott az arca mellett, majd megállt a nyakánál. Elina nagyot nyelt.

-    El. – Mindössze ennyit tudott kinyögni, a férfi illata elsöprő erővel hatott rá. A képzeletében már egész közel kerültek egymáshoz, Draven pedig felnevetett.

-    Fura vagy.

-    Te beszélsz? – Elina hangja pár oktávval feljebb kúszott. – Te egy… vámpír vagy! – A szája elé kapta a kezét, mintha valami rosszat mondott volna.

-    Igen. És te? Te mi vagy, Elina? – A lány megborzongott a neve hallatán. A férfi szájából különös hangzást kapott. – Miért teszed ezt velem? – Draven szinte magának suttogta az utolsó kérdést, és elgondolkodva felegyenesedett.

-    Mit tudsz még? – hajolt újból a lányhoz.

-    Ho… hogy érted?

-    Mássz ki a fejemből! – kiáltott rá hirtelen a férfi.

-    Te nem vagy normális! – Elina félrelökte az ajtóból, és a kilincs után nyúlt. Riadtan fedezte fel, hogy össze van zárva egy buggyant vámpírral, az éjszaka közepén, egy eldugott skóciai szállodában. Gratulálok Elina, ügyes vagy! – veregette vállon magát képzeletben. A férfi hangja a szoba túloldaláról hangzott fel.

-    Félsz tőlem? – Nem normális. Tutira nem normális. Épp a kesztyűjét próbálta veszettül lerángatni, hogy megsüsse az egész zárat, amikor két erős kar fonódott a derekára, és szorosan magához rántotta.

-    Draven, engedj el! – Próbált határozottnak hangzani, de a remegését nem tudta legyűrni. Ha le tudná húzni a kesztyűjét…

-    Mit művelsz velem? – A kérdés inkább kétségbeesett segélykérésnek hangzott.

-    Semmit. Mi a baj? – Elina próbált lágy hangon felelni, és úgy tűnt, sikerült is neki.

-    Nem tudom… vannak ezek a hangok… a te hangod. Mindig a te hangod…

-    Mit mondok neked? – Elina összehúzta a szemöldökét. Mit lehet ilyenkor kérdezni?

-    Csak egy szót. Mindig… mindig csak azt az egyet. – A lány közelebb hajolt hozzá.

-    Mi az, Draven? Mi az az egy szó? 

A férfi kék szeme világított a sötétben, majd Elinára nézett.

-    Enyém.

Elina szeme elkerekedett.

-    Pontosan mióta is hallod a hangomat? Úgy két órája?

-    Nem. Amióta beavattak. A te hangodra keltem, a te hangodra aludtam el. Most pedig itt vagy, egyszer csak betoppansz ebbe az isten háta mögötti helyre, és szétroppantod a koponyámat, szétfeszíted a mellkasomat, darabokra töröd az évek alatt felépített ellenállásomat, most pedig fogod magad és kisétálsz az ajtón. Nem bírom tovább. Ki vagy te? – Draven meggyötörten nézett a lányra, Elina pedig legszívesebben bocsánatot kért volna.

-    Én csak… mit jelent a beavatás?

-    Amikor elérsz egy bizonyos kort, próba elé állítanak. Ha kiállod, maradhatsz.

-    Milyen próba? – Draven félmosolyra húzta a száját.

-    Harc.

-    Te jó ég… - szaladt ki Elina száján.

-    Hát igen.

Percekig csak álltak egymással szemben a sötétben, majd Elina karon fogta a férfit, és az ágyra ültette.

-    Jobban vagy? – nézett a szomorú szempárba. Draven bólintott.

-    Elnézést az előbbi kirohanásomért. Tudom, hogy nem te tehetsz róla. Csak kezdem azt hinni, hogy megőrülök. Főleg, amikor belém ütköztél a …

-    Mit csináltál a sikátorban? -  Szakította félbe hirtelen Elina.

-    Tessék?

-    Ma este. Lent a városban egy lánnyal voltál.

-    Gondolom, ki tudod találni… - Elina megborzongva állt fel.

-    És az üveg? Nasi? Tartalék?

-    Én így élek. Te áramot vezetsz másokba.

-    Az más! – mutatott a férfire. Igazából nem volt sokkal másabb. Ő is ölt már. Igaz, hogy egyszer sem akarattal, de megtörtént. Talán a férfi is így volt vele. Talán… Nem! Megállította magát, mielőtt több közös vonást vél felfedezni a zakkant vámpír és saját maga között.

-    Igen, igazad van. Nekem a fennmaradásomhoz van szükségem a vérre. Te pedig puszta szórakozásból sütöd meg az embereket.

-    Ez nem igaz! Nem is ismersz! Nem tudod, hogy milyen nehéz volt az életem! – Draven a másodperc törtrésze alatt a lány előtt termett, és szorosan magához ölelte.

-    Meséld el! Mindent tudni akarok rólad! Az életed minden egyes pillanatát… - Az utolsó szavakat szinte a lány szájába lehelte. Elina résnyire nyitotta az ajkait, és beszívta a férfi édes leheletét. Szorosabban bújt hozzá, és a szempillái alól pislogott Dravenre. A vámpír szeme kifürkészhetetlen volt, először a lány szemét, majd száját nézte. Megnyalta az ajkait, Elina pedig majd elepedt egy újabb csókért. Ehelyett a férfi az arcára adott egy apró csókot, és a fülébe suttogott. 

-    Majd holnap. Most aludj!