Villámok idején IV.

Elina összeszedte magát, majd lement vacsorázni. Nem akart sokat enni, végülis aznapra már van egy vacsorameghívása… egy vámpírral. Te jó ég! Csak most esett le neki. Ő lesz a vacsora! Gyorsan elhessegette maga elől az előző éji rémálmát, és bekanalazta a maradék levesét. Már indult volna vissza, amikor kihúzódott előtte a szék, és Mr. Harris ült le vele szemben.

-         Látom, már jobban van. Örülök. – Elina gyanakodva nézett rá, és bólintott. Hozzá nem szoktak csak úgy leülni emberek. Mindig akarnak valamit…

-         És hogy érzi itt magát? – folytatta a férfi, közben a sétabotját szorongatta. Elinát újra a rosszullét kerülgette, ahogy meglátta a pálca fejét. Legyűrte a rossz érzését, és nagy nehezen válaszolt.

-         Remekül. Errefelé rendkívül kedvesek az emberek. Ön mi járatban errefelé, Mr…?

-         Ó, elnézést. Milyen udvariatlan vagyok. A nevem Harris. Mr. Alexander Harris. A második. – Tette hozzá mosolyogva. Ettől a nyájas hangnemtől felfordult Elina gyomra. – Üzleti úton vagyok, egy ismerősöm ajánlotta a szállodát.

-         És mivel foglalkozik, ha megkérdezhetem? – Jobb megismerni az ilyen mocskokat, mint meglepődni a végén.

-         Régiségkereskedő vagyok. – Elina majdnem felnevetett. Ő is az volt.

-         És Önt miért sodorta Skóciába a szél, Mrs. Johnson?

-         Ön módfelett tájékozott, uram.

-         Ó, kérem. Szólítson csak Alexandernek, ha kérhetem.  – Elina biccentett, és mérgesen Bobbyra nézett. Mégsem olyan jó dolog, ha kedvesek az emberek.

-         Én csak utazgatok. Most éppen erre hozott az utam. Most pedig, ha megbocsájt… - Elina felállt, Alexander pedig mosolyogva biccentett neki. A lány dühösen elviharzott a porta előtt, felszáguldott a lépcsőn, és szinte bevágta maga mögött az ajtót. Miért zavarta ennyire ez a fickó? Érezte, hogy baj van vele, de miért törődött vele? Ő sem volt szent, miért érdekelte, mit csinál más? Összepakolta a felszerelését, átöltözött teljes feketébe, felkötötte a haját, majd kisietett a szállodából és eltűnt a sötétben.

A mellékutcákon haladt csendben, cikkcakkban. Nem, mintha bárki is követné, vagy gyanakodna. Az ég figyelmeztetően megdörrent, a lány pedig eleresztett egy káromkodást. Csak még ezt az éjszakát bírja ki és eltűnik a környékről. Kérlek, Istenem, add, hogy legyen elég időm… 

Elért a múzeumhoz, a hátsó ajtó környékén járhatott. Kilépett a sötétből, és megkereste a kapcsolószekrényt. Lehúzta a kesztyűjét, majd megfogta a lakatot. A fém sisteregve adta meg magát a hatalmas energiának, szinte szétolvadt a lány kezében. Elina eldobta a lakatot, kinyitotta a szekrényt, és tanulmányozni kezdte a vezetékek hálózatát. Ahogy sejtette, nem volt bonyolult darab. Megolvasztotta a riasztó és a kamera vezetékét, és behajtotta az ajtót. Mégse legyen ennyire feltűnő. Hátradobta a táskáját, majd az ajtó zárjára rakta a kezét. Kisütötte a zárat, majd az ajtó egy berregéssel kinyílt. Elina körbenézett, és becsukta maga mögött. Végighaladt a szűk folyosón, majd a mosdók mellett bukkant elő. Körbenézett, megpróbált tájékozódni. A kiállító terem balra van, a kijárat jobbra, szemben pedig az ajándékbolt. Elindult balra, halkan és gyorsan mozgott. Betoppant a terembe, de hirtelen megállt. Erre nem igazán számított.

 Lézerek hálózata szőtte be az egész termet. Ennyi év után Elina már megismerte a jellegzetes érzékelőket. A körútja során annyira elvonták a figyelmét, hogy észre sem vette őket. Előhalászta a táskájából a spray, majd láthatóvá tette az össze fénynyalábot. Az érzékelők kapcsolóját nem vette észre a kapcsolószekrénynél, visszamenni pedig nem volt ideje. Ránézésre átfért köztük, volt pár húzós rész, de úgy gondolta, nem lesz gond. Szorosabbra húzta magán a táskát, és elindult. Az első egyszerű volt, lehajolva átfért alatta. Szépen haladt, és végül elérte a képet. A csavarhúzójával felpattintotta a keretet, kihúzta a képet, felcsavarta, és a táskájába rejtette. De elkésett. A folyosóról hangokat hallott, majd egyre gyorsuló lépteket. Két lámpa fénye tűnt fel az ajtóban, Elina pedig futásnak eredt. Sorra vágta át a lézereket, a riasztó pedig hangosan szirénázva szólalt meg. 

-         Álljon meg! Az épületet lezártuk! Nincs hova menekülnie! – A lány tovább rohant, de az őrnek igaza volt. Mindent lezártak, nincs kiút. A Hold fénye ezüstösen csillant meg a lakkozott padlón. Elina felkapta a fejét. Tetőablak, szuper! Előkapta a falmászó szerelését, és az egyik kiszögellést célozta meg a kampójával. Elsőre nem sikerült, így idegesen dobta fel újra. Ez az! Megvagy! Megrántotta, a kampó pedig a helyén maradt. Két kézzel ragadta meg a kötelet, és mászni kezdett. A két őr azonban már utol is érte, az egyik pedig elkapta a karját. Azt a karját, amelyiken nem volt kesztyű… Az őr felsóhajtott, majd holtan esett  össze. Elina káromkodott, majd tovább mászott. A társa letérdelt mellé, és megpróbálta újraéleszteni. Szólongatta, közben egy pillanatra sem hagyta abba a szívmasszázst.

-         Gyerünk, Steve! Ne csináld ezt velem! – Majd felnézett Elinára. – Szörnyeteg! Segítsen rajta!

A lány lenézett rá, majd tovább kapaszkodott felfelé.

Szörnyeteg! Hogy tehetted? Te ölted meg!

A kemény hang úgy visszhangzott a fejében, mintha az árvaház főnöke ott állna előtte.

-          Nem! – Elengedte a kötelet, és talpra esett. Felegyenesedett, majd félrelökte az őrt, és letérdelt Steve mellé. Széttépte az ingjét, és a mellkasára helyezte a kezét. A férfi teste megrázkódott, de nem mozdult.

-          A francba! – Elina újra megérintette, és megérezte a férfi szívverését. – Ez az!

Steve vett egy nagy levegőt, majd elájult, de legalább életben volt. Elina keményen a másik őrre nézett.

-         Ha valakinek is beszél erről az estéről, gondoskodom, hogy egymás mellé kerüljenek a hullaházban. – Az őr remegve bólintott, Elina pedig felmászott a tetőablakhoz, kinyitotta és kimászott rajta.  Leereszkedett az épület oldalán, és már épp indult volna vissza a zsákmányával, amikor egy alak vált ki a sötétségből.

Elina meggyorsította a lépteit, és csak reménykedett, hogy az illető nem vette észre. A riasztó már elhallgattak, viszont a távolból rendőrautók szirénái hangzottak fel. A lány futásnak eredt, a sikátorok felé vette az irányt. Hátranézett, és valami megcsillant a sötétben. Az ég nagyot dörrent, ő pedig újra  rákapcsolt. Megtalálta azt a kocsmát, ahol előző este ivott, és beviharzott az ajtón. Beleveszett a tömegbe, majd a terem másik végéhez araszolt, szemben az ajtóval, és várt. Pár kölyök lépett be rajta pár perc múlva, és izgatottan újságolták, hogy mi történt a múzeumban. Mindenki köréjük sereglett, Elina pedig nem értette, miről beszélnek. Ha azoknak az őröknek eljárt a szájuk… Felnézett a falon lévő órára, és összerezzent. Mindjárt három óra. Elkésett. Elkésett egy randiról. Elkésett egy randiról egy vámpírral. Elina alig bírta összeszedni a gondolatait. Ha eddig csak felmerült benne, hogy ő lesz a főétel, akkor ezek után biztosra veheti. Lehúzta a whiskey-t, majd átvágott a tömegen. Amikor meghallotta a „betörés” szót, megállt.

-          Csak nem betörtek? – kérdezte az egyik öregúr.

-         Nem, a rendőrök azt mondták, nem tűnt el semmi. Legalábbis az őrök szerint. De mindkettő annyira meg volt rémülve… Én nem tudom, mi történhetett ott, de nem mondanak igazat. – Nézett az egyik suhanc a társára, aki bólogatva helyeselt.

A francba…

Visszasietett a szállodába, és félve indult fel a lépcsőn. A szobája ajtaja nyitva volt, fény szűrődött ki a résen. Dravené viszont zárva volt. Elővette a Browingot, majd maga előtt tartva fél kézzel belökte az ajtót. 

A szoba közepén egy gyönyörűen megterített asztal volt, az egyik asztalfőn pedig Draven ült mozdulatlanul, akár egy szobor. Hófehér ingje tökéletesen állt rajta, a felső gomb nem volt begombolva, így láthatóvá vált aranybarna bőre. Fekete haja elöl kisfiúsan össze volt borzolva, hátul pedig rásimult a gallérjára. Szinte fájó kék szeme dühösen meredt a lányra. Elina egy pillanatig elmélázott a férfi szoborszerű szépségén, majd megrázta magát és becsukta az ajtót. Leült az asztal másik végéhez, ahol a másik teríték volt, és a tányérját bámulta.

-         Bocs. – bökte ki pár perc múlva. A vámpír nem szólalt meg, így Elin kénytelen volt felnézni. Draven az asztal szélét markolta, ízületei kifehéredtek a hatalmas erőkifejtéstől. Elina nem tudta eldönteni, hogy kapaszkodik, vagy tudatosan le akarja törni.

-         Jó, elkéstem. Mondtam, hogy nem jó ötlet…

-         Mi a foglalkozásod? – szűrte a férfi a fogai között.

-         Tessék?

-         Hallottad. Mivel foglalkozol? – Elina nem igazán értette, miért fontos ez hirtelen.

-         Én… még tanulok. Most pedig utazgatom. Miért? – Draven egy pillanat alatt felállt, a lánynál termett és a karjánál fogva felrántotta.

-         Ne hazudj nekem! – A férfi hangja leginkább morgáshoz hasonlított. Elina megpróbálta ellökni magától.

-         Szállj le rólam! Azért, mert buggyant vagy, nem kell engem is belevonnod a képzelgéseidbe!

-         Láttalak! – szorította meg a lány karját.

-         Hogy mi? – jutott el Elina tudatáig, hogy mit mondott a vámpír. Látta… Kifigyelte… Kémkedett utána. Ösztönből cselekedett. A kesztyű nélküli kezét felemelte, és egy hatalmas pofont kevert le a férfinek.  Szinte érezte, ahogy a dühe energia formájában átszáguld a vámpíron. Draven megtántorodott, és a mellkasához kapott. Újra dobog a szíve… Gondolta elámulva Elina, majd Draven megindult felé. A lány védekezően feltartotta maga elé a kezét, és várta a vámpír következő lépését.