Számoltam
tízig, aztán vettem a kezembe…
Elszámoltam
686-ig, és már vége is lett.
686
oldal, 2 nap.
Egy
nagyon nagy baj volt vele… olvastam volna még tovább, de elfogyott.
Na
de vegyük sorra, mit is tudunk…
Egy,
két, otthon légy…
Kilenc,
tíz, sírba visz.
Egy
gyújtogató
Két
kisfiú, akiket magukra hagytak az állami gondozói rendszerben, valóságos poklot
él át nap nap után. Amikor az egyikük meghal, a másik bosszút esküszik azok
ellen, akik felelősek mindezért.
Egy
tűzvizsgáló
Reed
Solliday, a Chicagói Tűzoltóság elismert tagja, elborzadva lát neki új
feladatának. A boncolás szerint a robbanásban szinte teljesen megsemmisülő
házban holtan talált fiatal lányt megerőszakolták és meggyilkolták, mielőtt a
tűz végigsöpört volna az épületen. Solliday kénytelen együttműködni a
rendőrséggel, ha meg akarják találni a gyilkost…
Egy
gyilkossági nyomozó
Mia
Mitchell elhatározta, hogy a munkába temetkezik, miután a társát meglőtték, de
rögtön az első napon megbízzák nyomozói pályafutása legnehezebb feladatával: el
kell kapnia egy pszichopatát, aki gyújtogatással kezdte, de végül nemi
erőszakig és gyilkosságig jutott.
Mi
történik, ha az útjaik keresztezik egymást?
Kapunk
egy zseniális regényt.
Nem
kell túlbonyolítani.
Minden
a helyén volt.
Minden
passzolt.
Igaz,
hogy bő 200 oldal után kisakkoztam, hogy ki a hunyó, de engedve az írónő
játékszabálynak, követtem az eldobált kis morzsákat, mert érdekelt a Miért? is.
Kis
morzsaporszívóm összeszedegette az elejtett bizonyítékszálakat, és mikor minden
a helyére került, mondhatni (bár kissé klisésen hangzik) megvilágosodtam.
Igazán
tetszettek azok a részek, amik a gyújtogató gondolatait, érzéseit tartalmazzák
– mondhatni hátborzongatóan élethűre sikeredtek.
Fő
motivációja a bosszú.
Eleinte
csak a tüzeket élvezi, aztán egy véletlen során alkalma nyílik arra, hogy
gyilkoljon. Él a lehetőséggel, és innentől el sem tudja képzelni egyiket a
másik nélkül.
Már
az feltüzeli, ahogy végigvezeti gonosz tervének apró részleteit, és eljut az
igazi céljához.
Itt
lép a képbe a mindenre elszánt Mia Mitchell nyomozó és Reed Solliday főhadnagy.
Kettejük
találkozása sem szokványos pillanat – nem is lőném le a poént.
Be
kell valljam, az elején nem kedveltem Miát.
Pontosan
nem tudnám megfogalmazni, hogy mi miatt volt kissé ellenszenves, de ahogy
haladt előre az eseménysor, és egyre jobban kibontakozott az igazi Mia Mitchell
én is egyre jobban kezdtem megkedvelni őt.
Csípős
humor, éles logika, bajtársiasság… dicsérendő tulajdonságok egy rendőrnőben.
Reed
Solliday…
Na
iggggen… minden nő szívének elrablója a kis körszakállával, és „sátáni
kinézetével”.
Az
özvegy apuka, aki egy „átlagosnak” induló tűzeset után egy nyomozó társat kap –
ráadásul kezdetben kettejük viszonya nem is felhőtlen.
Tökéletes
úriember, (némi morbiditást is belevíve) egy igazi lángész a fickó.
Summa
summarum, akik olvastak már Karen Rose-tól bármit is, azok ezt a könyvet is
igazán szeretni fogják.
Izgalmas,
véres, tüzes, szenvedélyes, és olvastatja magát.
Nem
hiszem, hogy egy jó regénynek ennél többet kellene tudnia…
U.i.:
ha bárki meg tudja nekem magyarázni a rózsa jelentését a borítón, én tiszta
szívből megköszönöm neki…
Ugyanis
a cím maga több helyen is visszacseng a történetben, de rózsákra utalást
egyedül ott találtam, hogy Reed volt felesége, Christine szeretett
kertészkedni, és szerette a rózsáit. De már azt sem tudnám melyik fejezetben
tudtuk meg ezt az aprócska információt…
By
Lilith
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése