Plajbász firkász: Villámok idején VI.

Fél órával és egy kiadós ebéddel később Elina csuromvizesen állt az egyik fa alatt. A képet összecsavarta és egy fadobozba rakta. Draven felhúzott szemöldökkel figyelte a műveletet, de Elina komor tekintete megakadályozta a kérdezősködésben. Három fekete öltönyös férfi sétált felé, majd mögöttük még kettő. Az egyiknél egy esernyő volt, amit Mr. Harris felett tartott. A férfiak körbeállták a lányt, Mr. Harris pedig szembe állt vele. Elina biccentett neki, és kérdőn nézett a kíséretre.

- Ők a személyi testőrségem tagjai.

- Rögtön négyen jöttek ellenem? Hízelgő, hogy mit ki nem néz belőlem.

- Ugyan, kérem. Hallottam magáról és a kis különleges képességéről. Igazából már régóta kereslek…

- Ezt hogy érti? – Lépett közelebb Elina, az egyik testőr pedig rögtön felé mozdult. Harris leintette a férfit, és a lányra mosolygott.

- Majd megtudod, ha itt az ideje. De nem most. Még nem. – Felpillantott az égre, Elina tudatába pedig egy szörnyű gondolat fészkelte be magát.

- Most pedig térjünk rá az üzletre. – Harris hangja rántotta vissza a valóságba. – Gondolom, az előleget megkapta. Amennyiben az éjszaka nem volt gond, megkapja a többit is.

- Tessék? Ez nem volt a szerződésben! – Elina hangja pár oktávval feljebb csúszott. Ha a tegnap esti közjátéka kiderül… lőttek a pénzének.

- Ne izguljon, ez csak rutineljárás. Ha nem jelenik meg semmi az újságban, megkapja a pénzt. Ígérem.

- Nekem ez nem sokat ér… - Az előbbi testőr újra közelebb lépett hozzá, és fenyegetően nézett a lányra. Elina elvigyorodott, és a kesztyűjéhez nyúlt. A testőr elsápadt és visszaállt a helyére. Tehát tényleg hallottak rólam…

- Mikorra ér ide az igazi vihar?

- Honnan tudjam? – Harris többet tud, mint Elina gondolta volna. Sürgősen le kell lépnie innen.

- Ugyan, lányom. Játszunk nyílt kártyákkal. Mindent tudok rólad. Tudok az árvaházról, az első gyilkosságodról. Elmondták, hogy nem a kissrác volt az első? Majd elmesélem. Rengeteg időnk lesz együtt.

- Maga meg miről beszél? – Elina kezdett szédülni, és a folyamatosan zuhogó, jéghideg eső sem segített rajta. Úgy érezte, a föld beomlik alatta, neki pedig nincs ereje megkapaszkodni.

- Később, gyermek. Később. Menjünk! – Intett a csapatnak, akik körbevették, és együtt indultak vissza a fogadó felé. Elina leült a csuromvizes padra, és bámult maga elé. Hagyta, hogy a múlt újra a tudatába férkőzzön…

Mrs. Higgins egyik nap megkérte, hogy etesse meg az állatokat. Az asszony háza olyan volt, mint egy menedékhely. Nem elég, hogy Elinát magához vette, de az utcán kóborló kutyáknak, macskáknak is állandó bejárásuk volt. Elina egyesével, minden tálkába töltött megfelelő mennyiségű ételt, az egyik kiscica azonban fogta magát, és a lánynak dörgölőzött. Elina nem bírta megállni, és megsimogatta a selymes kis jószágot. A macska keserves nyávogással rogyott össze. Mrs. Higgins épp akkor érkezett vissza, és meghallotta a kislány fájdalmas sírását. A hátsó kertbe rohant, és azonnal felismerte a helyzetet. Megfogta Elina vállát, és mélyen a szemébe nézett.

- Meg tudod menteni! A képességed nem csak átok, hanem áldás is egyben. – Mrs. Higgins állandóan kesztyűt viselt, így megfogta a kislány kezét és az állatra rakta. Az apró test megrázkódott, majd a cica újra nyávogni kezdett. Elina elsírta magát, de Mrs. Higgins letörölte a könnyeit.

- Ha ezt megtudják, bántani fognak téged. Vigyázz, hogy ilyen soha, de soha többé ne történjen.

Elina felpillantott, amikor újabb mennydörgés rázta meg a vidéket. Amikor kijött a múzeumból, valaki ott volt. Visszaemlékezett arra a csillogó dologra, ami egy pillanatra megragadta a tekintetét. Harris pálcája! A kirakós darabjai szépen összeálltak. A férfi már hallott róla, és tesztelni akarta. Meggyőződött róla, hogy helyes a feltevése, most pedig magáénak akarta Elinát. Mint egy tárgyat… egy képet… Legszívesebben pofon vágta volna magát. Hogy lehet ilyen hülye? Simán belesétált az egyértelmű csapdába. Egy eldugott falu, egy semmitérő kép, és cserébe hatalmas összeg. Egy hangot sodort felé a szél. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha az ő nevét kiáltaná, de aztán semmit nem hallott. Nem, várjunk csak!

- Elina! – Ez… mintha… a hang irányába indult, ki a fogadó mögötti hatalmas mezőre. A fű túl nagy volt, látszott, hogy Bobby nem kedveli a fűnyírást. Lassan sétált a térdig érő fűben, és figyelt. Szerette volna újra hallani azt a hangot. Már évek óta nem hallotta. Pontosan hat éve. A rét közepére ért, de semmi nem történt. Mrs. Higgins nem szólt hozzá többet. Elmorzsolt egy könnycseppet és vissz*rohant a fogadóba.

Csuromvizesen sietett el a csodálkozó Bobby mellett, majd berohant a szobájába. Draven feszülten ült az ágy szélén, kezében egy törölközővel.

- Megint kémkedtél? – kapta el Elina a feléje repülő anyagot.

- Ki ez a fickó? – A vámpír hangja kimért, a tekintete hidegen fürkészte a lányt.

- Nem. Én kérdeztem először. Tegnap is itt hagytuk abba, úgyhogy akár el is kezdheted a kis sztoridat. – Elina megtörölte a haját, majd átöltözött száraz ruhába. Leült a férfivel szemben az ágyra, és várt. Draven csak percekkel később szólalt meg.

- Elmondok mindent. Mindent, amit tudni szeretnél. Egyetlen feltétellel. Te kezded!

- Micsodát? – kérdezte a lány meglepetten.

- A beszámolót. Mesélj el magadról mindent.

- Nem. Felejts el! Nincs hozzá közöd. – Elina felállt, és kiterítette a törölközőt. Belenézett a tükörbe, és majdnem felsikított. Draven állt mögötte, óceán kék szemeivel egyenesen őt nézte. Átölelte a lány derekát, és a fülébe súgta.

- Kérlek! Tudnom kell rólad mindent. – Lehelete csiklandozta Elina nyakát, legszívesebben a férfi hajába túrt volna és közelebb húzta volna magához. Erőt gyűjtött, megköszörülte a torkát, majd suttogva válaszolt.

- Jó. De figyelmeztetlek, nem túl vidám sztori. – Draven egy csókot lehelt az arcára.

- Köszönöm.

Visszamentek a hálóba, és leültek egymással szemben.

- A nevem Elina Higgins. 22 éves vagyok és árvaházban nevelkedtem. Nem ismertem az igazi szüleimet, még a rendes nevemet sem tudom. A képességem, az áramütés már kiskorom óta megvan, ami pokollá tette a gyerekkoromat. Egy baleset után egy idős nő, Mrs. Higgins vett magához. A halála után felvettem a nevét. Szóval… Mrs. Higgins mindenki egy bogaras boszorkánynak tartotta, de igazából a legkedvesebb ember, akivel találkoztam. Sosem kiabált velem, nem ütött meg, pedig okot sajnos adtam rá, nem is egyet. Mindegy. Aztán megbetegedett, nem sokkal később pedig meghalt. 16 voltam.

- Sajnálom. – Szakította félbe Draven, de Elina leintette. Ha most elmerül az emlékekben, összeomlik. Így folytatta.

- Amikor hozzá kerültem, úgy hat éves lehettem. Azt mondta, elkél a ház körül a segítség. De igazából más tervei voltak velem. Az egész ház úgy nézett ki, mint egy kiképzőközpont. Kiderült, hogy fénykorában profi tolvaj volt, és már régóta kereste az utódját. Aztán hallott rólam. Úgy gondolta, a képességemnek ebben a szakmában nagy hasznát vehetem. És igaza lett. Nincs olyan zár, riasztó vagy bármi egyéb, amit ne tudnék kinyitni. – Elina felemelte kesztyűs kezeit, Draven pedig elvigyorodott.