Amerikában
egy titokzatos vírus szedi áldozatait.
Akit megfertőz, őrjöngő gyilkológéppé válik, lemészárolja a családját, majd
különös kegyetlenséggel végez saját magával is.
Perry Dawsey, a szekrénytermetű sportoló egy reggel furcsa keléseket észlel a
testén. Az apró kiütések egyre nőnek és szaporodnak, miközben Perry
hallucinálni kezd, és a hangok a fejében kegyetlen feladattal bízzák meg…
Pár hónapja álltam az egyik bevásárlóközpont könyves részlegén, és néztem a
borítón virító háromszög alakú pupillás szemet…
Gondoltam magamban: „Húúúú… ez aztán marha ijesztő lehet… mégis, mit
akarhatott a kedves író? Ovisokra sikítófrászt hozni?”
Kissé gúnyos mosollyal szám szegletében tovább álltam, és nem is igen
foglalkoztam a könyvvel.
Néhány héttel később, ugyanabban az üzletben, ugyanazon a polcon még mindig ott
árválkodott a könyv, én meg megint megálltam előtte. Újra elolvastam a
fülszöveget, és rájöttem, annyira azért nem lehet lányregény, ha minden oldal
friss vérrel kecsegtet...
és bevallom, valamiért vonzott az a szem…
Fortuna kegyeibe fogadott, a könyvet leakciózták én meg gondoltam, adok neki
egy esélyt…
Egy vallomással tartozom…
NEM BÁNTAM MEG!!!
Már a kezdetek kezdetén felcsigázta az érdeklődésemet a sztori, és ez a könyv
végig kitartott.
Helyenként a hideg karcos ujjai szambáztak a gerincemen, máskor jókat nevettem
a „hullajó-humorú” Dew különleges ügynök beszólásain…
Akadnak benne gyomorforgató részek is, de aki képes legyűrni ellenszenvét a
háromszögekkel és ténykedéseikkel szemben, az nem bánja meg, hogy végigolvasta
a könyvet.
Egy bánatom azért volt a végén.
Mégpedig, hogy nem kaptam mindenre választ…
És ahogy utánanéztem, folytatásról szó sem esett – de lehet, hogy csak nekem
volt hiányérzetem…
Viszont kárpótolt a főszereplők árnyaltan bemutatott gondolatvilága, a
részletgazdag belső monológok leírása.
Perry Dawsey rendkívül szerethető figura, és rengeteg szenvedésen ment/megy
keresztül.
Egy
idő után azon vettem észre magam, hogy nem tudom letenni a könyvet, és képes
vagyok akár teljesen is azonosulni a háromszögeivel diskuráló egykori
élsportolóval… rég volt ilyen… olvastatta magát, és már alig vártam, hogy
kiderüljön, miként végzi be a két lábon járó keltető…
Az
egész egy kis szúrással indul… majd jön a viszketés, és egy csúnya kis pattanás
jelentkezik a magonc helyén. Aztán beindul az idegen lényecskék fejlődése, s
egy idő után képesek kapcsolatot teremteni a hordozójukkal. Lemásolják a DNS-panelét,
rákapcsolódnak az idegrendszerére, és saját igényükre formálják áldozatuk
személyiségét – programozott gyilkossá…
Perry
azonban felveszi a harcot a testét és gondolatait megszálló idegenekkel – még
saját testének megcsonkítása árán is…
Tényleg
hátborzongató…
A
Gleann Mead könyvvel egyetemben, ehhez is az alábbi intelmeket társítanám…
Figyelmeztetés:
érzékeny gyomrúak, és fejlett fantáziavilággal megáldottak óvakodjanak… akik
meg nem bírják a vért, vagy a gyilkosságok szemléltetését, felejtsék el, hogy
valaha is hallottak erről a könyvről…
Amikor
a hangokat hallod, már túl késő…
Have
a nice day!
Lilith
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése