Elina újra a réten
találta magát. Már órák óta bolyongott a környéken, az ég pedig egyre jobban
átadta magát az őt körbeölelő sötét felhőknek. A lány lerogyott a vizes fűbe,
és aznap már legalább századszor átgondolta, mit tud a vámpírról. Nem nagyon
tudott gondolkodni rajta, hiszen alig volt valami használható információja. Ő
teljesen kitárulkozott előtte, a férfi viszont csak róla volt hajlandó
beszélni. Elina biztosra vette, hogy van valami sötét titka, amit nem akart
elmondani neki. Ha már a titkoknál tartunk…
Egy fekete
esernyős férfi tartott felé gyors iramban. Elina felpattant, és lekapta magáról
a kesztyűt. Jó hangulatban volt, ezek a pincsikutyák pedig fokozták a jókedvét.
De csalódnia kellett. Maga a nagyfőnök járult elé.
- Eltűnt az egyik emberem. Nem látta
véletlenül?
- De. Lent volt a faluban, valami
rózsaszín göncöt próbált. Ha visszaér, üzenem, hogy a pink nem az ő színe.
Ajánlanám a halványsárgát.
- Ne viccelődj velem, lányom! Mit
műveltél vele?
- Én? – Elina közelebb lépett Harrishez.
– Miből gondolja, hogy én voltam?
- Onnan, hogy érted küldtem. És még nem
tért vissza. Te pedig itt ülsz egyedül, a szakadó esőben.
- Talán lelépett magától.
- Elég! Elegem van a játékból. Most
velem jössz!
- És mégis hogy gondolta? – Emelte fel a
kezét a lány. – Elrángat? Nem hiszem.
- Talán van valamim, ami érdekelhet.
- Nincs magának semmije! – Elina
elfordult, és elindult a másik irányba. Felnézett az égre. A Napnak már kósza
emléke sem volt az égen, tehát a vámpír már kiszabadult a szobából. Már csak idő
kérdése, és utána jön.
- Ó, dehogyis nincs! Lássuk csak. Tudom
például, hogy ki az apád. Hogy mi történt az anyáddal. Hogy miért lettél ilyen.
Mit takar igazából ez a képességed… Aztán még… ó, igen. Tudom, hogy miért követ
a vihar. Hogy mit akar… Hogy mi a feladatod. Látod? Nagyon sok mindenem van,
ami érdekelhetne. – Elina döbbenten fordult a fickó felé. Az esernyőjét
leengedte, különös botjára támaszkodva vigyorgott, miközben egyre jobban
elázott. – Nos? Akkor velem jössz?
- Tudja… kezdem unni ezt a dumát.
Mondjon el mindent, amit tud, és akkor nem csinálok magából grillcsirkét.
- Jaj, kedvesem! Nem kell mindjárt
fenyegetőzni! Örömmel elmondok mindent, amint beleegyezel, hogy nekem dolgozz.
– Elinát idegesítette a férfi nyájassága és magabiztossága, de meg kellett
tudnia mindent. A szüleiről, és saját magáról.
- Rendben. Most pedig kezdje az
elejétől!
- Nem mehetnénk be? Kezd kicsit hűvös
lenni…
- Engem nem zavar. Kezdje! – Lépett
közelebb fenyegetően a lány. Harris bólintott, majd belekezdett.
- Hát jó. Te akartad. Az anyád szülés
közben halt meg. Az orvosok csak téged tudtak megmenteni, de ő belehalt a
sérüléseibe…
- Sérülések? Miféle sérülések? Honnan
veszi ezt? – A férfi szinte elérzékenyült… annyira, hogy Elinának baljós
sejtelme támadt.
- Autóbalesete volt. Egy viharos
éjszakán születtél, pont, mint amilyen a mai is lesz. Már útban voltunk a
kórház felé, amikor egy villám csapott az autóba. Mire a mentők kiérkeztek,
megindult a szülés. Ő pedig… nem élte túl. – Elina újra átgondolta, majd
leesett neki.
- Voltunk? Mármint maga? Mit keresett
az… óóó.
- Igen. Ó. Nos, nincs titok. A lányom
vagy. És ha nem fekszek eszméletlenül valami hülye kórházban két hétig, te is
tudnál róla. Nem így kellett volna felnőnöd. Én próbáltalak visszaszerezni.
- Nem lehetett túl erős próbálkozás.
Huszonkettő vagyok. És maga, aki az apámnak vallja magát, úgy keres meg, hogy
ad egy megbízást? Milyen apa az ilyen??
- Nem a legjobb, elismerem. De amikor
láttam, hogy mire vagy képes, először megrémültem. De aztán utána olvastam a
dolognak, és rájöttem.
- Mégis miről beszél?
- Különleges vagy, gyermekem! Ha anyád
látna, büszke lenne rád!
- Nem hiszem. Egy mocskos tolvaj vagyok.
Egy anya nem erre lenne büszke. Ahogy egy apa sem…
- Nem erre gondoltam. Az áldásod! Kész
csoda vagy, tudtad? Csak még egy hozzád hasonló élt a Földön, úgy ötven évvel
ezelőtt.
- Mi történt vele? – Elina érezte, hogy
a lábai megremegnek, majd összecsuklik. Harris is leült vele szembe, úgy
folytatta a beszámolóját.
- Sajnos már nem él. Nem is ez a lényeg.
De ő rájött! Rájött, hogy mi a célja. De nem bírta elviselni, ezért öngyilkos
lett.
- Hogyan? – A hangja kezdett
hisztérikussá válni.
- Tudtad, hogy az igazi vihar, az olyan,
ami különleges, egyedi és elemi erejű, csak 22 évente keletkezik a Földön?
Mindig máshol, de vannak, akik előre meg tudják jósolni a következő helyszínt.
Ugye kitaláltad, mikor volt a legutóbbi?
- Amikor születtem… - suttogta maga elé
Elina.
- Pontosan. Ennek a viharnak az egyik
villáma csapott a kocsiba, amiben ültünk. Engem kiütött, édesanyád meghalt, de
te lányom, te túlélted. Méghozzá nem is akárhogyan. Sértetlenül, egy különleges
képességgel. A mostani pedig itt tombol felettünk. – Bökött felfelé Harris.
Elina elsápadt.
Hogy lehet ilyen idióta? Egy csapda! Egy átkozott csapdába sétált bele önként,
egy kis plusz pénzért!
- Mi fog történni? – Kérdezte rekedt
hangon.
- Azt sajnos nem tudom. A leírás itt
elég homályosan fogalmaz. Csak annyit írtak, hogy bekövetkezik, amire rendeltettél.
Elina nagyot
nyelt. Ez elég végzetesnek hangzik. Sőt, halálosnak, a szó legszorosabb
értelmében.
- Mit tud még?
- Hogy mi lesz azután, ha megtetted a
kötelességedet. – Elina visszafojtotta a lélegzetét, és várt.
- – Egy élő fegyver leszel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése