D a vámpírvadász Vérszomj

Őszintén szólva elég nehezen állok neki eme ismertetőnek, mégis azt érzem valahogy muszáj belekezdenem, mert akik még nem ismerik, meg kell ismerniük ezt a filmet.

Kavarognak bennem a gondolatok és érzések ,miután annyi év után újra láttam a D a vámpírvadászt, és nem tudom mit kellene leírni és mit hagyjak a filmre.

A D a vámpírvadász-Vérszomj Hideyuki Kikuchi Vampire Hunter D regénysorozatán alapul, annak  harmadik kötetét dolgozza fel.

A távoli jövőben egy gazdag család egyetlen lányát, Charlotte-ot, az éjszaka közepén elrabolja Meier Link (más átírásokban Mayerling) a nagy hatalmú vámpír úr. A lány családja felfogadja a legjobb vámpírvadászt, a félig vámpír félig ember  D-t, hogy élve, vagy, ha már késő hát holtan hozza vissza Charlotte-ot. (D-t a film során sokat hívják Dvampírvadásznak is)

D jó pénzért elfogadja a megbízást de az aggódó apa figyelmezteti, hogy mellette egy másik vámpírvadász csapatot, a Marcus testvéreket is felfogadta a lány megtalálására. Így indul el D utazása.

Most nem mesélem el, mi mindenen vágtat át felturbózott lován titokzatos hősünk- aki  minden jel szerint nem más, mint maga Drakula leszármazottja, már csak a D bal kezében élő szimbióta elmondásai alapján is-mert elég hosszú és nagyon spoileres lenne.

Inkább kiemelek pár igen szívhez szóló, vagy épp megrázó részletet.

Az első, amikor D  először talál rá Meierre és Charlottera. D egy hintó tetején harcol A vámpír nemessel, és majdnem sikerül legyőznie, amikor a lány a hintóból nevén szólítja a vámpírt. D önmaga áll le a harccal, és hagyja a hintót menni a  maga útján, mivel nagyon úgy fest a dolog Charlotte önszántából tartott a nemessel. De a megbízás az megbízás, az érte kapott pénz, pedig pénz és D még sosem hagyott félbe munkát. Mindenképpen visszaviszi a lányt, így nem értetlenkedik senki , hogy nem hagyja őket futni.

Ezután egy romos vidéken látjuk a hintót, ahol D szép szóval próbálja meggyőzni a lányt , hogy tartson vele, de ő hajthatatlan mert a szerelme mellett akar maradni. Itt lép képbe sokadszorra Leila, a Marcus -fivérekkel tartó vámpírvadász nő. Ő és D pár perces párbeszéde , amikor egy helyre kényszerült behúzódni vele az eső elől, abban a pillanatban elmond mindent a két karakter életéről.

Az eső elálltával elválnak útjaik, hogy a gonosz bárónő Carmila kastélyában találkozzon újra.

A történet további menetéből kiderül, hogy Carmila ajánlotta fel segítségét

 Meiernek és Charlottenak, hogy szerelmük beteljesedhessen a Csillagok Városában, de Carmila igazi terve más. Kiderül, hogy ő valójában Báthory Erzsébet, a véres grófnő,egy ősi vámpír, akit maga Drakula küldött át az örök kárhozatba és most ebből a szellemvilágból próbál szabadulni Charlotte vérével.

Persze nem sikerül, mert D a végén megállítja, „Semmi sem halhatatlan” mondja Carmilának, majd átdöfi a szívét.

A legszebb jelenetek egyike azonban nem D-hez köthető, hanem az egyik Marcus -fivérhez Grovehoz. Grove rejtélyes és veszélyes pszichikai erővel rendelkezik. Képes kivetíteni önmagát és energiasugarakkal  semmisíti meg az ellenséget, ilyenkor olyan, mint egy angyal, bár fizikai teste erősen megsínyli minden egyes harc végét. Csontsovány és fizikailag talán gyengébb mint egy újszülött. Amikor azonban vámpírrá változtatott fivére majdnem megöli Leilát a kastélyban minden csepp energiáját felhasználva menti meg a lányt bár ez saját halálához vezet végül.

Carmila halálával a kastélya is rombadől,  s míg D Meierrel küzd a lányért Leila megelégeli az értelmetlen harcot. Végül D elengedi Meiert aki az eszméletlen( vagy már halott) Charlotte-al elindul a csillagokba.

Az utolsó képkockák már jó pár évvel később játszódnak. Épp temetés zajlik, amikor egy kislány megpillant egy fekete ruhába öltözött alakot egy messzebb álló fa alatt. Odafut hozzá, beszélnek pár szót, s noha D igencsak szűkszavú egyén az a pár szó amit elejt mindennél többet mond. Majd a fekete lovas hátat fordít és útjára indul a következő megbízása felé.

Hogy az animációról, mivel ez egy animációs film, is beszéljek. Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy szép. Egyszerűen... szép. A karakterek kidolgozottak, D pedig különösen,  nos, rá nem tudok jobb szót a szívdöglesztőnél.

Maga film akciós, mégis érzelmekkel teli. Van benne szerelem, romantika, rengeteg harc, csipetnyi humor (Bal kéz részéről) szépen kiegészítve egymást. Egyikből sincs se több se kevesebb, mint amennyi kell. A szinkron is jól el van találva.

De mindenki döntse el maga, miután megnézte.

Eredeti cím: Vampire Hunter D-Bloodlust

Rendező: Yoshiaki Kawajiri, Jack Fletcher, Tai Kit Mak

Író: Hideyuki Kikuchi

Forgatókönyvíró: Yoshiaki Kawajiri

Zeneszerző: Marco D'Ambrosio

Producer: Masao Maruyama, Taka Nagasawa, Mataichiro Yamamoto

Magyar szinkronhangok:

D - Szabó Sipos Barnabás

Meier - Varga Rókus

Leila- Solecki Janka

Charlotte - Haffner Anikó

Bal kéz - Várkonyi András

Carmila - Kiss Erika


Év: 2000

Hossz:103 perc

Műfaj: Animáció, horror, kaland, vámpíros
By Roro

Villámok idején VII.

Draven az ágytámlához húzódott, és intett Elinának, hogy kövesse. A lány mellé ült, és feszülten figyelte a férfit.

-           A nevem Draven. Vámpír vagyok, úgy nagyjából 650 éves. Egész életemben rád vártam és téged kerestelek. Ezért megyek utánad, ezért járok a nyomodban. Több, mint 600 éve a te hangodat hallom, és sajnálom, de nem foglak csak úgy elengedni. Remélem, ezt megérted. – A vámpír Elinára mosolygott, a lány pedig elveszett a kék szempárban. 

-           Itt élsz a közelben?

-           A szüleimnek mindenfelé vannak birtokaik, akárcsak a többi nemesi családnak, a vagyonuk szinte megszámlálhatatlan…

-           Hékás! Nem ér így kezdeni a beszámolót, amikor én nincstelen vagyok! – szakította félbe Elina, Draven pedig befejezte a mondatot.

-           … de mivel engem kitagadtak, kénytelen vagyok ilyen és ehhez hasonló fogadókban meghúzni magam. – Elina elszégyellte magát, és lehajtotta a fejét. Draven gyengéden maga felé fordította az arcát.

-           Ne sajnáld, megérte.

-           Hogyhogy? Mi éri meg, hogy lemondj egy hatalmas vagyonról?

-           Te, Elina. – A lány megborzongott, ahogy a férfi kimondta a nevét. Majd felfogta, hogy mit is mondott valójában.

-           Tessék? De hogyan? Most?

-           Nem. Már régen történt. Nem hitték, hogy valaha is megtalállak. A legtöbb vámpír nem lel rá a neki szánt párra. Így jobb híján továbblépnek, a hang pedig elhalványul, végül eltűnik. A szüleim már be is mutatták a leendő arámat. Csodaszép lány, de mégsem tudtam ránézni. Valakinek ő a tökéletes társ, míg az enyém valahol kint van a nagyvilágban és talán rám vár. Hogy tehettem volna meg, hogy továbblépek? – Elina teljesen a férfi hatása alá került, elhitte, hogy tényleg ő a valódi társa.

-           Így tehát kitagadtak. Azt mondták, bolond vagyok. Álmodozó. Pedig csak követtem a hangodat, míg végül ide vezetett. Amikor pedig belém botlottál… életem második legboldogabb pillanata volt.

-           Második? Mi volt az első? – Elina próbálta megfékezni a féltékeny énjét, de az felülkerekedett, a szavak pedig akaratlanul is előtörtek belőle.

-           Az első a tegnap éjszaka volt. – A lány elpirult, Draven pedig gyengéden megcsókolta.

-           Neked nem? – húzódott el hirtelen a férfi.

-           Azt hiszem, ehhez sincs közöd! – nevetett játékosan Elina. – Beszélj inkább arról, hogy mi történik veled, amikor hozzád érek.

-           Megdobban a szívem. – Draven komoly arccal válaszolt, de a lányból kirobbant a nevetés. Amikor a férfi nem nevetett vele, abbahagyta. 

-           Ez most komoly? Miért, nem dobog a szíved?

-           De, dobog. Csak lassabban, mint az embereké. Amikor hozzám érsz, felgyorsul a szívverésem, és valamiért felerősödnek az érzékeim.

-           Miféle érzékeid?

-           Minden. – A vámpír sokat sejtetően mosolygott a lányra, Elina pedig szégyellősen elfordult.

-           Csak ugratsz.

-           Igen, azt hiszem, igazad van. Nem a képességed miatt erősödnek fel az érzéseim. Csak az érintésedtől. – Draven újra megcsókolta, Elina pedig közelebb húzódott hozzá. A férfi törte meg a csókot.

-           Akkor… velem maradsz? – A lányt meglepte a kérdés. Esze ágában sem volt a vámpírral maradni. Egészen mostanáig meg sem fordult a fejében. De ez után a vallomás után… Elina felkelt, és járkálni kezdett.

-           Ugye tudod, hogy én ember vagyok? Halandó, ha úgy tetszik. Te meg… nem. És vért iszol. Mert vámpír vagy.

-           Igen, helyes meglátás.

-           Nem! Nem az! Vagyis igen, de nem. Nem maradok veled. Nem maradhatok. Nekem dolgom van. Nagyon sok dolgom.

-           Például?

-           Nem tudom. Dolgok… amiket még meg akartam tenni. El akarok menni Las Vegasba. És Párizsba. Meg a rioi karneválra. És…

-           De ezeket együtt is megtehetjük.

-           És hogy utazunk? Te nappal alszol.

-           Párizs éjszaka a legszebb. Hogy Vegasról ne is beszéljünk. – Draven felállt, és a lány elé lépett. 

-           Mitől félsz? Tőlem? Nem bántanálak Elina! Soha!

-           Én nem félek, csak… - Egy kopogás szakította félbe a frappáns érvelését. Magában azonban hálát adott, ugyanis egy épkézláb okot sem talált, hogy miért ne legyen a férfival, aki látszólag teljesen odavan érte. Kinyitotta az ajtót, és egy hatalmas, fekete öltönyös, fekete fickó állt előtte.

-           Mr. Harris várja önt.

-           Leszarom. – Elina rávágta az ajtót, mire az újból kivágódott, a zár pedig hatalmas reccsenéssel tört ketté.

-           Hé! Az most lett megcsinálva! – A fickó azonban elkapta a karját és kirántotta a szobából. Draven dühösen felmordult, és a testőr mögött termett. Egy mozdulattal eltörte a nyakát, a férfi pedig rongybabaként csuklott össze. Elina hátralépett és a falnak ütközött. 

-           Ez most nem volt túl bíztató, ugye? – Mosolygott Draven.

-           Te… megölted.

-           Bántott téged. – A vámpír megvonta a vállát, Elina pedig döntött. Egy perccel sem tud tovább együtt lenni a férfivel, bármennyire is szeretett volna. Draven szemrebbenés nélkül megölt egy embert, mert az megragadta a karját. A lány bele sem mert gondolni, milyen vérfürdőt rendezne egy koncerten. Vagy akár egy buszon.

-           Kérdezd meg újra, miért félek tőled! – Elina elrohant, Draven pedig felordított, és nagyot vágott a falra. A férfi hangját végül egy mennydörgés nyomta el, a lány pedig kirohant a zuhogó esőbe.

Villámok idején VI.

Fél órával és egy kiadós ebéddel később Elina csuromvizesen állt az egyik fa alatt. A képet összecsavarta és egy fadobozba rakta. Draven felhúzott szemöldökkel figyelte a műveletet, de Elina komor tekintete megakadályozta a kérdezősködésben. Három fekete öltönyös férfi sétált felé, majd mögöttük még kettő. Az egyiknél egy esernyő volt, amit Mr. Harris felett tartott. A férfiak körbeállták a lányt, Mr. Harris pedig szembe állt vele. Elina biccentett neki, és kérdőn nézett a kíséretre.

-  Ők a személyi testőrségem tagjai.

- Rögtön négyen jöttek ellenem? Hízelgő, hogy mit ki nem néz belőlem.

- Ugyan, kérem. Hallottam magáról és a kis különleges képességéről. Igazából már régóta kereslek…

- Ezt hogy érti? – Lépett közelebb Elina, az egyik testőr pedig rögtön felé mozdult. Harris leintette a férfit, és a lányra mosolygott.

- Majd megtudod, ha itt az ideje. De nem most. Még nem. – Felpillantott az égre, Elina tudatába pedig egy szörnyű gondolat fészkelte be magát.

- Most pedig térjünk rá az üzletre. – Harris hangja rántotta vissza a valóságba. – Gondolom, az előleget megkapta. Amennyiben az éjszaka nem volt gond, megkapja a többit is.

- Tessék? Ez nem volt a szerződésben! – Elina hangja pár oktávval feljebb csúszott. Ha a tegnap esti közjátéka kiderül… lőttek a pénzének.

- Ne izguljon, ez csak rutineljárás. Ha nem jelenik meg semmi az újságban, megkapja a pénzt. Ígérem.

- Nekem ez nem sokat ér… - Az előbbi testőr újra közelebb lépett hozzá, és fenyegetően nézett a lányra. Elina elvigyorodott, és a kesztyűjéhez nyúlt. A testőr elsápadt és visszaállt a helyére. Tehát tényleg  hallottak rólam…

- Mikorra ér ide az igazi vihar?

- Honnan tudjam? – Harris többet tud, mint Elina gondolta volna. Sürgősen le kell lépnie innen.

- Ugyan, lányom. Játszunk nyílt kártyákkal. Mindent tudok rólad. Tudok az árvaházról, az első gyilkosságodról. Elmondták, hogy nem a kissrác volt az első? Majd elmesélem. Rengeteg időnk lesz együtt.

- Maga meg miről beszél? – Elina kezdett szédülni, és a folyamatosan zuhogó, jéghideg eső sem segített rajta. Úgy érezte, a föld beomlik alatta, neki pedig nincs ereje megkapaszkodni.

- Később, gyermek. Később. Menjünk! – Intett a csapatnak, akik körbevették, és együtt indultak vissza a fogadó felé. Elina leült a csuromvizes padra, és bámult maga elé. Hagyta, hogy a múlt újra a tudatába férkőzzön…

Mrs. Higgins egyik nap megkérte, hogy etesse meg az állatokat. Az asszony háza olyan volt, mint egy menedékhely. Nem elég, hogy Elinát magához vette, de az utcán kóborló kutyáknak, macskáknak is állandó bejárásuk volt. Elina egyesével, minden tálkába töltött megfelelő mennyiségű ételt, az egyik kiscica azonban fogta magát, és a lánynak dörgölőzött. Elina nem bírta megállni, és megsimogatta a selymes kis jószágot. A macska keserves nyávogással rogyott össze. Mrs. Higgins épp akkor érkezett vissza, és meghallotta a kislány fájdalmas sírását. A hátsó kertbe rohant, és azonnal felismerte a helyzetet. Megfogta Elina vállát, és mélyen a szemébe nézett. 

- Meg tudod menteni! A képességed nem csak átok, hanem áldás is egyben. – Mrs. Higgins állandóan kesztyűt viselt, így megfogta a kislány kezét és az állatra rakta. Az apró test megrázkódott, majd a cica újra nyávogni kezdett. Elina elsírta magát, de Mrs. Higgins letörölte a könnyeit.

- Ha ezt megtudják, bántani fognak téged. Vigyázz, hogy ilyen soha, de soha többé ne történjen.

Elina felpillantott, amikor újabb mennydörgés rázta meg a vidéket. Amikor kijött a múzeumból, valaki ott volt. Visszaemlékezett arra a csillogó dologra, ami egy pillanatra megragadta a tekintetét. Harris pálcája! A kirakós darabjai szépen összeálltak. A férfi már hallott róla, és tesztelni akarta. Meggyőződött róla, hogy helyes a feltevése, most pedig magáénak akarta Elinát. Mint egy tárgyat… egy képet… Legszívesebben pofon vágta volna magát. Hogy lehet ilyen hülye? Simán belesétált az egyértelmű csapdába. Egy eldugott falu, egy semmitérő kép, és cserébe hatalmas összeg. Egy hangot sodort felé a szél. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha az ő nevét kiáltaná, de aztán semmit nem hallott. Nem, várjunk csak! 

- Elina! – Ez… mintha… a hang irányába indult, ki a fogadó mögötti hatalmas mezőre. A fű túl nagy volt, látszott, hogy Bobby nem kedveli a fűnyírást. Lassan sétált a térdig érő fűben, és figyelt. Szerette volna újra hallani azt a hangot. Már évek óta nem hallotta. Pontosan hat éve. A rét közepére ért, de semmi nem történt. Mrs. Higgins nem szólt hozzá többet. Elmorzsolt egy könnycseppet és vissz*rohant a fogadóba.

Csuromvizesen sietett el a csodálkozó Bobby mellett, majd berohant a szobájába. Draven feszülten ült az ágy szélén, kezében egy törölközővel.

- Megint kémkedtél? – kapta el Elina a feléje repülő anyagot.

- Ki ez a fickó? – A vámpír hangja kimért, a tekintete hidegen fürkészte a lányt.

- Nem. Én kérdeztem először. Tegnap is itt hagytuk abba, úgyhogy akár el is kezdheted a kis sztoridat. – Elina megtörölte a haját, majd átöltözött száraz ruhába. Leült a férfivel szemben az ágyra, és várt. Draven csak percekkel később szólalt meg.

- Elmondok mindent. Mindent, amit tudni szeretnél. Egyetlen feltétellel. Te kezded!

- Micsodát? – kérdezte a lány meglepetten.

- A beszámolót. Mesélj el magadról mindent.

- Nem. Felejts el! Nincs hozzá közöd. – Elina felállt, és kiterítette a törölközőt. Belenézett a tükörbe, és majdnem felsikított. Draven állt mögötte, óceán kék szemeivel egyenesen őt nézte. Átölelte a lány derekát, és a fülébe súgta.

- Kérlek! Tudnom kell rólad mindent. – Lehelete csiklandozta Elina nyakát, legszívesebben a férfi hajába túrt volna és közelebb húzta volna magához. Erőt gyűjtött, megköszörülte a torkát, majd suttogva válaszolt.

- Jó. De figyelmeztetlek, nem túl vidám sztori. – Draven egy csókot lehelt az arcára.

- Köszönöm. 

Visszamentek a hálóba, és leültek egymással szemben.

- A nevem Elina Higgins. 22 éves vagyok és árvaházban nevelkedtem. Nem ismertem az igazi szüleimet, még a rendes nevemet sem tudom. A képességem, az áramütés már kiskorom óta megvan, ami pokollá tette a gyerekkoromat. Egy baleset után egy idős nő, Mrs. Higgins vett magához. A halála után felvettem a nevét. Szóval… Mrs. Higgins mindenki egy bogaras boszorkánynak tartotta, de igazából a legkedvesebb ember, akivel találkoztam. Sosem kiabált velem, nem ütött meg, pedig okot sajnos adtam rá, nem is egyet. Mindegy. Aztán megbetegedett, nem sokkal később pedig meghalt. 16 voltam.

- Sajnálom. – Szakította félbe Draven, de Elina leintette. Ha most elmerül az emlékekben, összeomlik. Így folytatta.

- Amikor hozzá kerültem, úgy hat éves lehettem. Azt mondta, elkél a ház körül a segítség. De igazából más tervei voltak velem. Az egész ház úgy nézett ki, mint egy kiképzőközpont. Kiderült, hogy fénykorában profi tolvaj volt, és már régóta kereste az utódját. Aztán hallott rólam. Úgy gondolta, a képességemnek ebben a szakmában nagy hasznát vehetem. És igaza lett. Nincs olyan zár, riasztó vagy bármi egyéb, amit ne tudnék kinyitni. – Elina felemelte kesztyűs kezeit, Draven pedig elvigyorodott.

- És most ezért jöttél ide? Betörni?

- Igen. Kaptam egy megbízást. Jól fizető meló, semmi macera. Én hülye meg belementem.

- Hadd találjam ki. Ez a fickó volta megbízó. – Bökött az ablak felé a férfi.

- Igen. És többet tud, mint gondoltam. Szerintem megfigyelt az éjszaka és többet látott, mint szabadott volna.

- Miért, mi történt? – Draven közelebb hajolt, Elina pedig legyűrte a vágyat, hogy ő is közeledjen felé.

- Ehhez tényleg semmi közöd.

- Jó. Később. Folytasd! – Elina a szemét forgatta. Mintha lenne később… Még az éjjel lelép. Talán a vihar elkerüli a falut és a fogadót.

- Nincs tovább. Ez az én történetem. A hullákat kihagytam, de nem szerves részei a történetnek. Most pedig te jössz! Miért kémkedsz utánam?

Villámok idején V.

Draven mélyen a szemébe nézett, mellkasát pedig a lány csupasz tenyerének nyomta. Mintha áram rázta volna meg, de nem lépett hátrébb. A szívverése felgyorsult, így már tapinthatóvá vált, az ösztöne pedig sikítva követelte, hogy jelölje meg a lányt. A lányt, aki csak miatta született, akinek az a sorsa, hogy élete végéig mellette legyen. Egyik kezével megfogta Elina kezét, a másikkal pedig felemelte az állát, és csak tartotta. Meg akarta csókolni, majd’ megveszett, hogy újra a lány ajkaihoz érjen, de ezúttal megvárja az engedélyt. Elina nagyot sóhajtott, és közelebb araszolt a férfihoz. Draven felmordult, és szenvedélyesen birtokba vette a lány száját. Elina átölelte a vámpír nyakát, és szorosan a kőkemény mellkashoz préselődött.  Draven a lány feneke alá nyúlt, és a szekrénynek döntötte. Elina átkulcsolta a lábát a férfi dereka körül, közben átcsúsztatta nyelvét a férfi szájába. Draven elégedetten felmordult, és végigsimított a lány oldalán. Elina felsóhajtott, a férfi pedig az ágyhoz vitte, és óvatosan lefektette. A lány felkúszott az ágyon, és az ágytámlához kuporodott. A férfi felhúzta a szemöldökét.

-          Valami baj van?

-          Én… Te… Téged ez nem zavar? – mutatott a kezére. Draven egyre közelített hozzá, egy pillanatra sem vette le róla a szemét.

-          Nem zavar. Kicsit csiklandoz, de majd megszokom. – Kigombolta a saját ingjét, felfedve Elina előtt a tökéletesen kidolgozott felsőtestét. A lány legszívesebben letámadta volna, de volt még egy bökkenő. Draven újra megcsókolta, de Elina ellökte magától.

-          Nekem ez nem megy.

-          Nem foglak megharapni. Hacsak nem te kéred. – Kacsintott ravaszul a lányra. Te jó ég!  Ez eddig eszébe sem jutott.

-          Miért, már gondoltál rá? – Elina a nyakához kapta a kezét, hangja kezdett hisztérikussá válni. Draven a lány kezére tette a kezét. 

-          Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. De nem foglak. Ígérem. – Elina bólintott, a férfi pedig elvette a lány kezét a nyakáról. Végigcsókolta a tenyerét, és egyre feljebb haladt. Apró csókokat lehelt a nyakára, és lágyan megharapta a fülcimpáját. Elina újra eltolta magától, mire Draven mérgesen felmordult. Leült az ágy szélére, és elkezdte begombolni az ingjét.

-          Ha nem akarsz, nyugodtan megmondhatod. Nem fogok erőszakoskodni. – Elina nagy levegőt vett, és gyorsan elhadarta.

-          Én még soha… jesszus… szóval én még nem… - esdeklőn nézett a vámpírra. – Na, hadd ne kelljen kimondanom.

-          Úgy érted…

-          Igen! – vágta rá rögtön a lány. Így is elég szörnyű volt a tudat, de más szájából hallani… megsemmisítő. Draven szinte letépte magáról az inget, elkapta Elina bokáját, és magához rántotta.

-          Akkor… - végigcsókolta a lány kulcscsontját, közben feltolta a felsőjét, - majd vigyázok rád.

Másnap reggel Elina fáradtan ébredt. Begombolta magán az inget… megállt a mozdulat közben, és végignézett magán. Egy fehér férfiing volt rajta mindössze, a haja összekócolva, mellette pedig mocorgás támadt. Oldalra nézett, és egy gyönyörű, óceán kék szempár nézett vissza rá. Képek villantak be neki az előző éjszakáról. A betörés… a biztonsági őr…. a megterített asztal… veszekedett Dravennel… aztán a férfi ígérete, hogy vigyáz rá… Megrázta a fejét. A többire gondolni sem mert.

-          Hogy aludtál? – simított ki egy tincset az arcából Draven.

-         Öhm… nekem most… én most megyek… - felkelt az ágyból, majd rádöbbent, hogy bugyi sincs rajta. Szégyellősen lejjebb húzta az inget, és zavartan körbenézett. Draven egy vigyorral az ágy mögé nyúlt, és felemelte az apró ruhadarabot. 

-         Ezt keresed? – Elina bólintott, magára rángatta, majd beviharzott a fürdőbe. Kétségbeesetten keresett valamit, ami egyértelműen bizonyítja, hogy csak álmodta az egészet. Azonban a férfi az ágyában túlságosan is egyértelmű bizonyíték volt az ellenkezőjére. Mikor lett ilyen könnyűvérű?! Megmosta az arcát, majd megdermedt. Riadtan simított végig a nyakán. Igaz, nem emlékezett semmiféle harapásra, legalábbis ilyenre, de ki tudja, mire képes az a vámpír. Óvatosan kinyitotta az ajtót, és kidugta a fejét. Draven az ágyon ült, és őt nézte.

-         Mennyi az idő? – pillantott a gondosan letakart ablakra, amelyen szemernyi fény sem szűrődött át.

-         Lassan dél lesz. Éhes vagy? Hozassak valamit?

-         Nem kell, majd lemegyek. Rám fér a séta, azt hiszem. – A lány kikapott pár ruhadarabot a szekrényéből, felöltözött, majd visszaszólt az ajtóból.

-         Itt maradsz?

-         Igen. – bólintott Draven mosolyogva.

-         Helyes. Akkor meg tudjuk beszélni, hogy miért is leskelődtél utánam. – Becsukta az ajtót, de szinte hallotta, ahogy a vámpír álla a padlón koppan. Két lépés után eszébe jutott a meló. A szerződésében az állt, ha kész az akció, küld egy üres SMS-t egy megadott számra. Vissz*rohant a szobába, Draven pedig vigyorogva feküdt az ágyon. Az ajtónyílásra felült, és a lánynál termett. Szorosan magához ölelte, és megcsókolta.

-         Tudtam, hogy nem bírod sokáig. – Elina játékosan ellökte magától.

-         Inkább a mobilom nélkül. – Felkapta a készüléket és kiviharzott az ajtón. Még hallotta Draven nevetését.

Elküldte az üzenetet, majd amikor megkapta a kézbesítési értesítőt, a földszinten is megszólalt egy telefon.  Kíváncsian sétált a lépcsőhöz, majd lefagyott a mosoly az arcáról. Mr. Harris jött ki az étkezőből, és a zsebéhez kapott. Odakint nagyot dörrent az ég, Elina pedig az ablakhoz kapta a fejét. Elkésett…

-          Csúnya idő van, nem igaz? – A férfi közelebb sétált a lépcsőhöz és Elina is elindult lefelé.

-         És még milyen csúnya lesz… - morogta az orra alatt, Mr. Harris pedig kíváncsian nézett rá. A lány megvonta a vállát, és továbbsétált. Amikor egymás mellé értek, a férfi megfogta a karját.

-         Azt hiszem, még beszélnünk kell.

-         Nem hinném. – Elina lerázta a férfi karját, de az a fülébe súgta.

-         Megkaptam az üzenetét. – A lány összerezzent. Tehát neki kellett a kép? De miért? Nem úgy néz ki, mint aki nem tudja megvenni magának. Gondolatban megvonta a vállát, majd halkan elhadarta.

-         Fél óra múlva találkozunk a parkban.

-         De hiszen esik az eső! – kiáltotta a férfi, de Elina már eltűnt az étkezőben.

Villámok idején IV.

Elina összeszedte magát, majd lement vacsorázni. Nem akart sokat enni, végülis aznapra már van egy vacsorameghívása… egy vámpírral. Te jó ég! Csak most esett le neki. Ő lesz a vacsora! Gyorsan elhessegette maga elől az előző éji rémálmát, és bekanalazta a maradék levesét. Már indult volna vissza, amikor kihúzódott előtte a szék, és Mr. Harris ült le vele szemben.

-         Látom, már jobban van. Örülök. – Elina gyanakodva nézett rá, és bólintott. Hozzá nem szoktak csak úgy leülni emberek. Mindig akarnak valamit…

-         És hogy érzi itt magát? – folytatta a férfi, közben a sétabotját szorongatta. Elinát újra a rosszullét kerülgette, ahogy meglátta a pálca fejét. Legyűrte a rossz érzését, és nagy nehezen válaszolt.

-         Remekül. Errefelé rendkívül kedvesek az emberek. Ön mi járatban errefelé, Mr…?

-         Ó, elnézést. Milyen udvariatlan vagyok. A nevem Harris. Mr. Alexander Harris. A második. – Tette hozzá mosolyogva. Ettől a nyájas hangnemtől felfordult Elina gyomra. – Üzleti úton vagyok, egy ismerősöm ajánlotta a szállodát.

-         És mivel foglalkozik, ha megkérdezhetem? – Jobb megismerni az ilyen mocskokat, mint meglepődni a végén.

-         Régiségkereskedő vagyok. – Elina majdnem felnevetett. Ő is az volt.

-         És Önt miért sodorta Skóciába a szél, Mrs. Johnson?

-         Ön módfelett tájékozott, uram.

-         Ó, kérem. Szólítson csak Alexandernek, ha kérhetem.  – Elina biccentett, és mérgesen Bobbyra nézett. Mégsem olyan jó dolog, ha kedvesek az emberek.

-         Én csak utazgatok. Most éppen erre hozott az utam. Most pedig, ha megbocsájt… - Elina felállt, Alexander pedig mosolyogva biccentett neki. A lány dühösen elviharzott a porta előtt, felszáguldott a lépcsőn, és szinte bevágta maga mögött az ajtót. Miért zavarta ennyire ez a fickó? Érezte, hogy baj van vele, de miért törődött vele? Ő sem volt szent, miért érdekelte, mit csinál más? Összepakolta a felszerelését, átöltözött teljes feketébe, felkötötte a haját, majd kisietett a szállodából és eltűnt a sötétben.

A mellékutcákon haladt csendben, cikkcakkban. Nem, mintha bárki is követné, vagy gyanakodna. Az ég figyelmeztetően megdörrent, a lány pedig eleresztett egy káromkodást. Csak még ezt az éjszakát bírja ki és eltűnik a környékről. Kérlek, Istenem, add, hogy legyen elég időm… 

Elért a múzeumhoz, a hátsó ajtó környékén járhatott. Kilépett a sötétből, és megkereste a kapcsolószekrényt. Lehúzta a kesztyűjét, majd megfogta a lakatot. A fém sisteregve adta meg magát a hatalmas energiának, szinte szétolvadt a lány kezében. Elina eldobta a lakatot, kinyitotta a szekrényt, és tanulmányozni kezdte a vezetékek hálózatát. Ahogy sejtette, nem volt bonyolult darab. Megolvasztotta a riasztó és a kamera vezetékét, és behajtotta az ajtót. Mégse legyen ennyire feltűnő. Hátradobta a táskáját, majd az ajtó zárjára rakta a kezét. Kisütötte a zárat, majd az ajtó egy berregéssel kinyílt. Elina körbenézett, és becsukta maga mögött. Végighaladt a szűk folyosón, majd a mosdók mellett bukkant elő. Körbenézett, megpróbált tájékozódni. A kiállító terem balra van, a kijárat jobbra, szemben pedig az ajándékbolt. Elindult balra, halkan és gyorsan mozgott. Betoppant a terembe, de hirtelen megállt. Erre nem igazán számított.

 Lézerek hálózata szőtte be az egész termet. Ennyi év után Elina már megismerte a jellegzetes érzékelőket. A körútja során annyira elvonták a figyelmét, hogy észre sem vette őket. Előhalászta a táskájából a spray, majd láthatóvá tette az össze fénynyalábot. Az érzékelők kapcsolóját nem vette észre a kapcsolószekrénynél, visszamenni pedig nem volt ideje. Ránézésre átfért köztük, volt pár húzós rész, de úgy gondolta, nem lesz gond. Szorosabbra húzta magán a táskát, és elindult. Az első egyszerű volt, lehajolva átfért alatta. Szépen haladt, és végül elérte a képet. A csavarhúzójával felpattintotta a keretet, kihúzta a képet, felcsavarta, és a táskájába rejtette. De elkésett. A folyosóról hangokat hallott, majd egyre gyorsuló lépteket. Két lámpa fénye tűnt fel az ajtóban, Elina pedig futásnak eredt. Sorra vágta át a lézereket, a riasztó pedig hangosan szirénázva szólalt meg. 

-         Álljon meg! Az épületet lezártuk! Nincs hova menekülnie! – A lány tovább rohant, de az őrnek igaza volt. Mindent lezártak, nincs kiút. A Hold fénye ezüstösen csillant meg a lakkozott padlón. Elina felkapta a fejét. Tetőablak, szuper! Előkapta a falmászó szerelését, és az egyik kiszögellést célozta meg a kampójával. Elsőre nem sikerült, így idegesen dobta fel újra. Ez az! Megvagy! Megrántotta, a kampó pedig a helyén maradt. Két kézzel ragadta meg a kötelet, és mászni kezdett. A két őr azonban már utol is érte, az egyik pedig elkapta a karját. Azt a karját, amelyiken nem volt kesztyű… Az őr felsóhajtott, majd holtan esett  össze. Elina káromkodott, majd tovább mászott. A társa letérdelt mellé, és megpróbálta újraéleszteni. Szólongatta, közben egy pillanatra sem hagyta abba a szívmasszázst.

-         Gyerünk, Steve! Ne csináld ezt velem! – Majd felnézett Elinára. – Szörnyeteg! Segítsen rajta!

A lány lenézett rá, majd tovább kapaszkodott felfelé.

Szörnyeteg! Hogy tehetted? Te ölted meg!

A kemény hang úgy visszhangzott a fejében, mintha az árvaház főnöke ott állna előtte.

-          Nem! – Elengedte a kötelet, és talpra esett. Felegyenesedett, majd félrelökte az őrt, és letérdelt Steve mellé. Széttépte az ingjét, és a mellkasára helyezte a kezét. A férfi teste megrázkódott, de nem mozdult.

-          A francba! – Elina újra megérintette, és megérezte a férfi szívverését. – Ez az!

Steve vett egy nagy levegőt, majd elájult, de legalább életben volt. Elina keményen a másik őrre nézett.

-         Ha valakinek is beszél erről az estéről, gondoskodom, hogy egymás mellé kerüljenek a hullaházban. – Az őr remegve bólintott, Elina pedig felmászott a tetőablakhoz, kinyitotta és kimászott rajta.  Leereszkedett az épület oldalán, és már épp indult volna vissza a zsákmányával, amikor egy alak vált ki a sötétségből.

Elina meggyorsította a lépteit, és csak reménykedett, hogy az illető nem vette észre. A riasztó már elhallgattak, viszont a távolból rendőrautók szirénái hangzottak fel. A lány futásnak eredt, a sikátorok felé vette az irányt. Hátranézett, és valami megcsillant a sötétben. Az ég nagyot dörrent, ő pedig újra  rákapcsolt. Megtalálta azt a kocsmát, ahol előző este ivott, és beviharzott az ajtón. Beleveszett a tömegbe, majd a terem másik végéhez araszolt, szemben az ajtóval, és várt. Pár kölyök lépett be rajta pár perc múlva, és izgatottan újságolták, hogy mi történt a múzeumban. Mindenki köréjük sereglett, Elina pedig nem értette, miről beszélnek. Ha azoknak az őröknek eljárt a szájuk… Felnézett a falon lévő órára, és összerezzent. Mindjárt három óra. Elkésett. Elkésett egy randiról. Elkésett egy randiról egy vámpírral. Elina alig bírta összeszedni a gondolatait. Ha eddig csak felmerült benne, hogy ő lesz a főétel, akkor ezek után biztosra veheti. Lehúzta a whiskey-t, majd átvágott a tömegen. Amikor meghallotta a „betörés” szót, megállt.

-          Csak nem betörtek? – kérdezte az egyik öregúr.

-         Nem, a rendőrök azt mondták, nem tűnt el semmi. Legalábbis az őrök szerint. De mindkettő annyira meg volt rémülve… Én nem tudom, mi történhetett ott, de nem mondanak igazat. – Nézett az egyik suhanc a társára, aki bólogatva helyeselt.

A francba…

Visszasietett a szállodába, és félve indult fel a lépcsőn. A szobája ajtaja nyitva volt, fény szűrődött ki a résen. Dravené viszont zárva volt. Elővette a Browingot, majd maga előtt tartva fél kézzel belökte az ajtót. 

A szoba közepén egy gyönyörűen megterített asztal volt, az egyik asztalfőn pedig Draven ült mozdulatlanul, akár egy szobor. Hófehér ingje tökéletesen állt rajta, a felső gomb nem volt begombolva, így láthatóvá vált aranybarna bőre. Fekete haja elöl kisfiúsan össze volt borzolva, hátul pedig rásimult a gallérjára. Szinte fájó kék szeme dühösen meredt a lányra. Elina egy pillanatig elmélázott a férfi szoborszerű szépségén, majd megrázta magát és becsukta az ajtót. Leült az asztal másik végéhez, ahol a másik teríték volt, és a tányérját bámulta.

-         Bocs. – bökte ki pár perc múlva. A vámpír nem szólalt meg, így Elin kénytelen volt felnézni. Draven az asztal szélét markolta, ízületei kifehéredtek a hatalmas erőkifejtéstől. Elina nem tudta eldönteni, hogy kapaszkodik, vagy tudatosan le akarja törni.

-         Jó, elkéstem. Mondtam, hogy nem jó ötlet…

-         Mi a foglalkozásod? – szűrte a férfi a fogai között.

-         Tessék?

-         Hallottad. Mivel foglalkozol? – Elina nem igazán értette, miért fontos ez hirtelen.

-         Én… még tanulok. Most pedig utazgatom. Miért? – Draven egy pillanat alatt felállt, a lánynál termett és a karjánál fogva felrántotta.

-         Ne hazudj nekem! – A férfi hangja leginkább morgáshoz hasonlított. Elina megpróbálta ellökni magától.

-         Szállj le rólam! Azért, mert buggyant vagy, nem kell engem is belevonnod a képzelgéseidbe!

-         Láttalak! – szorította meg a lány karját.

-         Hogy mi? – jutott el Elina tudatáig, hogy mit mondott a vámpír. Látta… Kifigyelte… Kémkedett utána. Ösztönből cselekedett. A kesztyű nélküli kezét felemelte, és egy hatalmas pofont kevert le a férfinek.  Szinte érezte, ahogy a dühe energia formájában átszáguld a vámpíron. Draven megtántorodott, és a mellkasához kapott. Újra dobog a szíve… Gondolta elámulva Elina, majd Draven megindult felé. A lány védekezően feltartotta maga elé a kezét, és várta a vámpír következő lépését.

Villámok idején III.

Elina zajra ébredt.  Felkelt, megigazította vérvörös hálóingjét, és elindult a folyosón. Egy sötét szobába ért, próbálta megkeresni a villanykapcsolót, de egy hang megállította.

-    Hagyd. Zavar a fény. 

-    Draven? – lépett beljebb Elina. A szoba egyik sarkában egy hatalmas fotel állt, a férfi pedig mögötte állt. Kék szeme szinte világított a sötétben. A lány közelebb sétált hozzá, közben reménykedett, hogy nem bukik fel semmiben. A fotel elé ért, meg akarta kerülni, de a férfi rászólt.

-    Nem. Ülj le. – Elina kábultan bólintott, és helyet foglalt. Érezte, hogy a férfi félretűri a haját, szabaddá téve a nyakát. A lány megmerevedett, amikor megérezte Draven száját a vállánál. Apró csókot lehelt rá, majd egyre feljebb haladt, egészen az ütőeréig. Lágyan megnyalta a bőrét, majd a fogával átszúrta a lágy részt, és nagyot szívott a véréből. Elina felsikított, de nem tudott mozdulni. Kapálózni akart, de teljesen megbénult. Az arcát könny áztatta, már könyörgött a férfinek, hogy hagyja abba, de az egyre hevesebben kortyolt.

Újra felsikított, és felült az ágyban. Már nem a fotelban ült, hanem Draven szobájában. A férfi aggódva figyelte a földről, ő pedig habogott valamit, és kiviharzott az ajtón.

Kirohant a fogadó elé, és mély levegőt vett. Álom… csak egy hülye álom… Viszont lehetett volna valóság is. Egy vámpírral volt egy szobában. Sőt, mi több, csókolózott vele. Arról nem is beszélve, hogy egyik fele sikítva követeli, hogy azonnal menjen vissza a férfihoz. Felnézett az égre, és bosszúsan összehúzta a szemöldökét. Sötét felhők gyülekeztek délen, amik valószínűleg holnapra már ide is érnek. Még az éjjel meg kell csinálnia a balhét, különben kifut az időből.

A Nap első sugarai melengették a bőrét, ő pedig leült a lépcsőre, és felidézte a napot, amikor először felszínre került a valódi természete.

A temetőben állt a sírnál. Alig tudta elhinni, hogy Mrs. Higgins nincs többé. Idős volt 

már, szerencsére nem szenvedett, csak elaludt. Előző este sokat gyakoroltak, Elina pedig magát hibáztatta. Biztos kimerült, fáradt volt már, de érte megtett mindent. Úgy szerette, mint a lányát. Elina pedig nemcsak tanítót vagy gyámot látott benne, hanem anyát. Letérdelt a sírjához, és csak nézte a fekete márványlapot. Arany betűkkel volt felírva a név és a dátum, alatta egy idézet. Már nem is emlékszik rá, hogy mi is volt. Mindössze az aranynév maradt meg élesen az emlékezetében. Akkor sírt először a halála óta. Fájdalmasan zokogott, a könnye a földet áztatta. Egyszer csak a semmiből vihar támadt, eleredt az eső, a szél pedig olyan hevesen fújt, hogy a fák meghajoltak ereje előtt. Hatalmas mennydörgés rázta meg a környéket, Elina pedig lassan felállt, és elindult hazafelé. Még a temetőből sem jutott ki, amikor az első villám elérte. Térdre rogyott, a kiáltása beleveszett az égzengésbe. A második villám már nem hatott meglepetésként, de ugyanolyan fájdalmas volt, mint az első. Az ötödik után már megszokta. Csak térdelt a sárban, és várta az újabb csapást.

Azóta pedig bárhova ment, a vihar követte, szörnyű pusztítást okozva, amíg meg nem fékezte. Az emlékeiből egy vállára hulló takaró és egy bögre forró csoki zökkentette ki. A portás volt. Még a nevét sem kérdezte meg.

-    Köszönöm, Mr… - nézett fel rá kérdőn.

-    Csak szólítson Bobbynak. Itt mindenki így hív.

-    Akkor köszönöm, Bobby. Lenne egy kis gondom…

-    Az ajtóval? – fejezte be az öreg a mondatát. Elina bólintott.

-    Mr. Smith már szólt, hogy történt egy kis… khm… baleset. – Mosolyodott el Bobby sokat sejtetően. Mégis mit mondhatott Draven?? – Ne aggódjon, kisasszony, még ma megjavítom.

-    Rendben. Még egyszer köszönöm! – emelte meg a bögrét, Bobby pedig visszasétált a fogadóba. 

Elina megitta a forró csokit, a hűvös reggelen épp jól jött. Bevitte a csészét a konyhára, ahol hatalmas mosollyal fogadták. Vagy nagyon kedves emberek laknak Skóciában, vagy ő rettentő bizalomgerjesztő. Az utóbbira majdnem felvihogott. Hiszen ez minden vágya, hogy elrettentse az embereket maga mellől. Mellette senki sincs biztonságban. Épp indult vissza a porta felé, hogy beadja a takarót Bobbynak, amikor egy hátborzongató érzés kerítette hatalmába. A gyomrából indult, onnan áradt szét az egész testében. Mintha valami átlyukasztaná a bőrét, és szép lassan lefejti a húsáról. Megkapaszkodott a falban, és óvatosan botorkált a lépcső felé. Leült az alsó fokra, onnan figyelte a recepciót. Bobby épp egy leendő lakóval volt elfoglalva. A férfi hatvan év körül járhatott, ősz haját hátrafésülte, ami így rásimult fekete öltönyére. Egy fekete sétapálca volt nála, de nem úgy nézett ki, mint aki használja, inkább csak azért, hogy legyen valami a kezében. A pálca feje egy oroszlánt ábrázolt, amely kitátotta a száját, így láthatóvá vált teljes fogsora. Elina elnyomott egy borzongást, és próbált nem rájuk nézni. A férfi viszont felé kapta a fejét, és elmosolyodott. 

-    Jó reggelt! – lépett hozzá közelebb. – Rosszul érzi magát?

-    Nem, jól vagyok. Köszönöm. – A lány nagy nehezen feltápászkodott, és besietett a szobájába. Egy széket tett az ajtó elé, így legalább nem nyílt ki. Berohant a fürdőbe, és felöklendezte az előző forró csokit. Megmosta az arcát, lefeküdt az ágyra és összegömbölyödött. Még sosem fogta így el rossz érzés, ha meglát egy fura fickót. Pedig látott már egy párat. A megbízói nem épp barátságos emberek voltak. Némelyikük még ki is kezdett vele. Persze mindig pórul jártak. Nem sokkal később elaludt, és újra átélte az első villámcsapások estéjét.

Néhány órával később zörgésre ébredt az ajtó felől. Valaki lenyomta a kilincset, és nagy erővel akart bemenni rajta, a szék azonban útját állta. Elina felkapta a fegyverét a párnája alól, és egyenesen az ajtónak szegezte, majd megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor Bobby rémült feje bukkant elő.

-    Ssss…sajnálom. Kopogtam, de…

-    Semmi baj, Bobby. Jöjjön csak. – Elina ásított egyet, majd rápillantott az órájára. Este hét óra volt, kint még világos volt. Legalább a vámpír még alszik. Legalábbis nem jön elő még egy darabig. Bobby az ajtóval foglalkozott, Elina pedig visszarakta a párnája alá a Browningot. A portás nagy szemmel nézett rá, de a lány szó nélkül bevonult a fürdőbe. Megmosta az arcát, felkötötte a haját, majd kilépett, ám a férfinek nyoma veszett. A szemben lévő ajtó, a 13-as nyitva volt. A sötétből két, világító kék szempár tűnt elő. Elina az ágyig hátrált, majd beleütközött a lába az ágy szélébe. Kinyitotta a szemét, és újra a fürdőben volt, Bobby pedig vidáman fütyörészett. A francba… Már képzelődik is. Aztán eszébe jutott, ami néhány órája a földszinten történt.

-    Bobby, kérdezhetek valamit? – lépett közelebb a férfihoz.

-    Persze, kisasszony.

-    Ki volt az a fickó délután? Ősz hajú, jólöltözött.

-    Mr. Harris. Valami nagykutya Amerikából. Azt hallottam, piszok gazdag.

-    Látszik is rajta… - fintorgott Elina. A gazdagok mindig csak játszanak. Elnyomott egy feltörő emlékképet, és mosolyogva fordult Bobbyhoz.

-    Sajnálom, ha Mr. Smith kellemetlenséget okozott Önnek, vagy a fogadónak. A számlát természetesen ő fizeti, és ha kérhetném, magas borravalót számoljon magának.

-    Ahogy óhajtja, kisasszony. – Bobby hamiskásan elmosolyodott, az arca pedig egy csapásra fiatalabbnak hatott. Mindig mosolyognia kéne, gondolta Elina. A férfi befejezte a zárcserét, majd fütyörészve lesétált a lépcsőn. Elina rögtön kulcsra is zárta az ajtót, nem sokára alkonyodott. Idegesen leült az ágyra, és szinte számolta a perceket. Amint az utolsó fénysugár is eltűnt a szobájából, kopogtak. Nyelt egyet, majd rekedt hangon kikiabált. 

-    Gyere. – Draven fekete ingben, farmerban és frissen mosott hajjal állt előtte. A sampon illatát még a lány is érezte. A vámpír szó nélkül közeledett Elinához, ő pedig feljebb csúszott az ágyon. A férfi azonban leült az ágy végébe.

-    Nem sokat aludtál.

-    Sajnálom, ha felébresztettelek. Rémálmom volt. És sajnálom, ha megbántottalak este. És…

-    Befejezted? – szakította félbe Draven. Elina kérdőn nézett rá.

-    Még nem. Miért?

-    Mert nem érdekel. – A férfi mélyen a szemébe nézett, Elina pedig hirtelen elfelejtette, hogy miről is volt szó. A kék szemek szinte megbénították.

-    Mit tervezel estére? – szólalt meg végül Draven.

-    Dolgom van. – Elina most először kezdte sajnálni, hogy mi a foglalkozás.

-    Munka?

-    Valahogy úgy. – A lány elnyomott egy mosolyt. – De gyorsan végzek. – Csúszott ki véletlenül a száján.

-    Akkor meghívhatlak egy kései vacsorára? Közben mesélhetek, és te is.

-    Öhm… nem hiszem, hogy ez jó ötlet…

-    Éjfél? Vagy legyen inkább egy óra? Nem, legyen inkább kettő. Kettőkor találkozunk.

Draven felállt, Elina pedig várt valamiféle búcsút, egy szót, esetleg egy csókot, de a férfi úgy távozott, ahogy megérkezett. Szótlanul. Különös…